Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Pixabay

Felfüggesztettet kapott a jegyző, amiért hamisan a saját nevére állította ki a végrendeletet

A sértett ötmillió forintos megtakarítására is rátette a kezét.

Jogerősen egy év három évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott csalás és csalási kísérlet miatt egy baranyai nagyközség – az MTI információja szerint Beremend – korábbi jegyzője, mert meg akarta szerezni egy végrendelkező örökségét.

A Pécsi Törvényszék keddi közleménye szerint az ítélettel lényegében helybenhagyták a Siklósi Járásbíróság márciusi határozatát.

K. F.-et 2018 nyarán kereste fel egy helybéli azzal, hogy vagyonát a községre akarja hagyni. Ennek fejében azt kérte, hogy ha egészségi állapota megromlik, akkor az ellátását, ápolását az önkormányzat a helyi szociális otthonban biztosítsa.

Azt írták, hogy a sértett azért fordult a vádlotthoz, mert "egyetemi jogi diplomával rendelkezik, így szakszerű tanácsot tud adni neki szándékával kapcsolatban, továbbá hivatalos személy, aki az önkormányzat érdekében jár el".

Bár a sértett felvetette, hogy célszerű lenne szándékát közjegyzői okiratba foglalni, a vádlott közölte, ez szükségtelen, mert ő is el tudja készíteni a végrendeletet.

A férfi ezután szerkesztett egy "végrendelet" elnevezésű okiratot, amelyben azonban – a sértett kifejezett akarata ellenére – nem az önkormányzatot, hanem saját magát tüntette fel örökösként.

A sértett később közölte a jegyzővel, hogy van ötmillió forint megtakarítása is, és azt szintén az önkormányzatra hagyná. A vádlott azt tanácsolta a sértettnek, hogy vegye fel a pénzt a bankból, majd "járadéki szerződést" készített, úgy, hogy a megtakarítást megszerezze. Ezután a sértett a pénz átadta a jegyzőnek, aki euróra váltva saját széfjében helyezte el.

A vádlottat a felfüggesztett börtönbüntetés mellett három évre eltiltották a jegyzői foglalkozás gyakorlásától is.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Pénteken kitart a jó hangulat Európában, illetve Amerikában egyaránt. Közben a nap legjobban várt adatközlése is megérkezett, van minek örülni, ugyanis majdnem fél év után először javult decemberben a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×