Infostart.hu
eur:
380.87
usd:
322.07
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: police.hu

Névtelen bejelentésre mentek ki a rendőrök Fótra, megdöbbentő, amit találtak

Több mint hetvenmillió forint feketepiaci értékű kábítószert foglaltak le egy holland férfi és magyar élettársa otthonában, de volt ott más is.

Balotai Attila, a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályának vezetője elmondta, hogy a házkutatáson

  • egy pisztolyt,
  • tizenegy kilónyi marihuánát,
  • három kilogramm (mintegy 7500 darab) ecstasy tablettát,
  • két kilogramm amfetamint és
  • több mint egykilónyi kokaint találtak.

Ezeken kívül 48 millió értékben forintot és valutát, valamint két járművet foglaltak le, ez utóbbiak együttes értéke körülbelül 60 millió forint.

A rendőrség a múlt hét közepén kapott névtelen bejelentést arról, hogy egy holland állampolgár a fóti házában lőfegyvert tart magánál engedély nélkül. Azonosították a negyvenéves holland férfit, aki - mint kérdésekre válaszolva később elmondta - kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt került már korábban is a rendőrség látókörébe.

A rendőrök a külföldről hazatérő férfit és élettársát vasárnap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren várták, és arról is megkérdezték őket, hogy hol vannak ingatlanjaik. A fótiról egyikük sem tett említést, de a nőnél lévő kulcsokkal ki tudták nyitni a ház ajtaját, és megkezdődhetett a házkutatás.

Az egyik szobában tárral, tizenöt lőszerrel ellátott Beretta pisztolyt találtak.

A lefoglalt kokain laktózzal és némi amfetaminolajjal volt keverve.

A férfit és a nő ellen kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfit lőszerrel és lőfegyverrel visszaéléssel is gyanúsítják. A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelt a török származású holland állampolgár letartóztatását - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán a bírósági honlapon. A gyanúsított és védője fellebbezett a végzés ellen, így a letartóztatás nem végleges, de végrehajtható.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×