Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kirabolta és halálosan megfenyegette idős rokonát – kétszer

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett rablás bűntette miatt vádat emelt egy 36 éves bácsalmási férfival szemben, aki tavaly ősszel, egy hét leforgása alatt kétszer is kirabolta idős rokonát.

A vád szerint az anyagi gondokkal küzdő 36 éves férfi – az ügy vádlottja – és a 76 éves sértett ismerősök és távoli rokonok. A vádlott tudta, hogy a mélykúti otthonában rendezett körülmények között, egyedül élő férfi a kora és a betegségei miatt nehezen mozog. 2019 szeptemberében a vádlott megkérte a sértettet, hogy autójával vigye el Kisszállásra. Útközben a vádlott a gépkocsi kesztyűtartójából ellopta idős rokona lakáskulcsait és forgalmi engedélyét.

2019. szeptember 27-én este a vádlott a lopott kulcsokkal hívatlanul beállított rokonához, amitől az idős férfi megrémült. Az ijedtség, valamint a kora és állapota miatt védekezésre képtelen sértett pénztárcájából a rabló 50 ezer forintot kivett, miközben áldozatát egy

öngyújtóval azzal fenyegette meg, hogy rágyújtja a házát,

ha bárkitől segítséget kér. A vádlott fenyegetése komoly félelmet keltett az idős férfiban, aki a történtekről másnak nem mert beszámolni.

Egy hét múlva, 2019. október 4-én este a vádlott ismét megjelent idős áldozatánál, akihez ez alkalommal a nyitott fürdőszoba ablakon keresztül mászott be. A rémült sértett hiába kiabált, a rabló a háza felgyújtásával fenyegetőzve

ismét kivett a pénztárcájából 50 ezer forintot

és a bejárati ajtón keresztül távozott. Menet közben még magához vette a sértett kabátját és illatszereit, melyeket később a nyomozók lefoglaltak nála. A rablással szerzett pénzt a férfi felélte.

A büntetett előéletű férfit az ügyészség a rablás súlyosabban minősülő bűntettével vádolja, amely

5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az ügyészség az elfogása óta letartóztatásban lévő férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×