Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Sírva nézték szüleik rémtetteit a pécsi gyerekek

Egy helyi buszon történt támadás, ami egy megállóban folytatódott és ért véget. Lesznek következmények.

Megdöbbentő esetnek voltak tanúi azok, akik látták, amint egy férfit ketten is megtámadnak egymásután Pécsett - köztük sírva az elkövetők gyerekei is, mint arról a Bama.hu beszámol.

A rendőrségi forrásra alapozott beszámoló szerint csütörtökön fényes nappal egy buszmegállóban történt a kettős támadás. A gyanú szerint egy 39 éves pécsi nő és 41 éves élettársa az egyik helyi buszon megpróbálta kilopni a pénztárcát egy utas táskájából. Amikor ezt az utas észrevette, magához szorította a táskáját, ekkor a nő lelökte őt a buszról, majd utánament. A buszmegállóban ismét megpróbálta tőle elvenni a tárcáját, közben leszállt a buszról a nő élettársa is, aki lökdöste a sértettet, de a lopás végül így is meghiúsult.

A rendőrök adatgyűjtést követően beazonosították a támadókat, majd előállították őket a rendőrkapitányságra. Mindkettőjüket kihallgatták gyanúsítottként, ellenük – őrizetbe vételük mellett – rablás bűntett kísérlet, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoznak a Pécsi Rendőrkapitányságon.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×