Infostart.hu
eur:
377.84
usd:
320.32
bux:
128930.4
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Pixabay

Gyerekeket fenyegetve koldult pénzt – bíróság elé állítják

Egy fiatal férfi áll zsarolás miatt bíróság elé a Pécsi Járásbíróságon, mert két fiatal fiút is megfélemlített a megyeszékhelyen, pénzt követelve tőlük.

A vádirat szerint tavaly szeptember elsején Pécs Kertvárosában szólított le egy gyermekkorú fiút, adjon pénzt, hogy beteg anyjához haza tudjon utazni – írja a Bama.hu.

A megszeppent fiú megszaporázta lépteit, ám a vádlott nem tágított mellőle, azzal rémisztgette, hogy korábban rablás miatt ült börtönben

– közben folyamatosan félelmet keltve gesztikulált a szegény gyerek irányába.

A gyerek a fenyegetések atására bevallotta, hogy gyógyszertárba megy, de a visszajárót odaadja majd. Pechjére a patika zárva volt, így a gyanúsított elkérte az ötezres címletet a gyerektől, hogy a felét majd visszaadja. Ám a fiú a félelemtől nem merte megszámolni a visszakapott pénzt, sőt, a vádlott továbbra is követte, és újabb ezer forintot kért vissza abból, amit korábban a gyereknek adott. Mindössze 945 forint maradt az áldozat zsebében.

Tíz nappal később a vádlott szintén megszólított egy középiskolás fiút, hogy 2700 forintot kérjen tőle azzal az ürüggyel, hogy a testvéreit akarja meglátogatni. A megkörnyékezett srác nem adott pénzt, ám továbbra is követte, s közölte, hogy háromnapos őrizetből szabadult nemrég, mert megvert négy gyereket, akik szintén nem adtak neki pénzt.

A fiú ekkor felajánlotta, hogy vesz neki vonatjegyet, ám nem sikerült meggyőznie az agresszív támadót. Ekkor a gyerek – hirtelen ötlettől vezérelve és menekülésképpen – bement egy közeli dohányboltba, ahol értesítette a rendőrséget.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×