Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Karddal támadt fia védelmében az apa

Sz. A. azért nyúlt otthoni díszkardjához, mert a későbbi sértett nem segített a fiának egy büntetőügy során.

Nyilvános előkészítő ülést tartott csütörtökön az Egri Törvényszék az Sz. A. vádlott ellen indult büntetőügyben - írja a Heol.hu. Az ügyészség a vádlottat emberölés bűntettének kísérletével vádolja.

A vádirati tényállás szerint a vádlott fiának tavaly júliusban egy másik büntetőügyben tartott tárgyaláson terheltként kellett megjelennie. Az apa tartott attól, hogy fia a tárgyalás után nem marad szabadlábon, ezért aznap idegességében italozott, és nyilvánosan fenyegetőzött azzal, hogy a sértettet még aznap leszúrja. A harag oka az volt, hogy

szerinte a befolyásosnak tartott sértett, lehetőségeit nem kihasználva, semmit sem tett a fiáért.

A sértett ezen fenyegetésekről az ismerősei útján értesült, azonban azt nem vette komolyan. Napközben az apa a saját házában is felkereste a sértettet azért, hogy a fia érdekében személyesen beszéljen vele, a sértett azonban erélyesen elküldte a vádlottat. Ekkor a vádlott fenyegető kijelentések kíséretében távozott, majd hazamenve és a díszkardot a ruházatába rejtve újra megkereste a sértettet, akit egy autóban ülve talált meg. A sértett továbbra sem vette komolyan, hogy "levágják a fejét". Ekkor került elő a kard, a sértett azonban a karjával védekezett, miközben gázt adva elhajtott.

Az ügyben Sz. A. az előkészítő ülésen nem tett beismerő vallomást, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerte el. A bíróság az ügyet az előkészítő ülésen nem tudta befejezni, nyomban tárgyalást tartott, és kihallgatta a vádlottat, aki vitatta azt, hogy a cselekmény a vádiratban foglaltak szerint történt volna, és részletes vallomást tett. A tárgyalás 2019 januárjában további tanúk kihallgatásával fog folytatódni.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

A karácsony közeledtével egyre aktuálisabbá válik a kérdés, hogy milyen karácsonyfát érdemes választani. Az elmúlt években egyre szélesedő választék az élő fenyők és műfenyők piacán azt is magával vonja, hogy egyre többen szeretnék megtudni, melyik típus mellett, milyen érvek szólnak. Az ünnep egyik legnagyobb döntéshelyzetének számító karácsonyfa választása mára az interneten is sokakat foglalkoztat, ezért a Google Trends adatai alapján megnéztük, hogy milyen trendek figyelhetőek meg az internetes keresések terén az idei karácsony előtt, hazánkban és világszerte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×