Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: Pexels

A fél világot rettegésben tartják - íme, kik ők

Dollár százmilliók, ha nem milliárdok tűntek már el a világ legveszélyesebb kiberbűnözőinek mesterkedése miatt, de volt, aki titkos rakétakísérletek eredményeit lopta el és megint más, aki egy komplett gátat akart megbénítani. Az FBI 41 legkeresettebb kiberbűnözője, kiberbűnözői csoportjai közül íme az első három.

Értelemszerűen az FBI listáján az amerikai kormány megbízására eljáró hackerek, például a Tailored Access Operations vagy a CIA szakemberei nem találhatók meg - írja a 10-es listát bemutató összesítésében a Portfolio.

A kínai hadsereg 61398-as egysége

Az FBI a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) öt tagját körözi, amiért 2006 és 2014 közt hat amerikai cégtől loptak információt. Többek közt atomenergiával, fémiparral és napenergiával foglalkozó vállalatok kerültek a célkeresztjükbe. Főleg technológiai szabadalmakat emeltek el, vélhetően azért, hogy ezt kínai állami vállalatok számára átadják, de volt, hogy egyes cégek levelezését törték fel, miközben azok kínai cégekkel tárgyaltak. A csoportot vélhetően Szun Kailiang vezette, akkor még századosként, aki ellen szintén elfogatóparancs van érvényben. A kínai kormány persze mindent tagad és az FBI körözését "szakmaiatlannak" nevezték.

A Merszad és az ITSecTeam tagjai

A Merszad és az ITSecTeam két iráni cég, melyek kiberbiztonsági vállalatoknak álcázzák magukat, valójában viszont a Forradalmi Gárda hackereinek frontjaként szolgálnak. DDoS-támadások tucatjait vitték már végbe az Egyesült Államok bankjai ellen, meghackelték a NASA-t és feltörték egy amerikai gát, a Bowman Dam informatikai rendszerét is. Ha mindez nem lenne elég, a cégek egyszerre kiképzőközpontként is funkcionálnak, ahol hackerek és hírszerzők következő generációit tanítják a kiberhadviselés titkaira.

A Merszadot Mohammed Sadegh Ahmadzadegan és Omid Ghaffariana vezetik, míg az ITSecTeam vezetője Adhmed Fathi.

A szír elektronikus hadsereg tagjai

Az FBI az Asszad-párti szír hackercsapat, a Szír Elektronikus Hadsereg (SEA) két tagját körözi, Firasz Dardart és Ahmed Al-Aghát, akik a "The Shadow" és a "Th3 Pr0" álnéven tevékenykedtek.

A hackercsapat megtámadta már a Washington Postot, a New York Timest és a CNN-t is, valamint számítógépeket fertőztek meg zsarolóvírusokkal, mellyel mintegy 500 ezer dollárra tettek szert. Szerveztek spamhadjáratokat is, melyekkel nyugati politikusok, például Barack Obama és Nicolas Sarkozy Facebook-oldalait támadták meg.

A szír hackerek kézre kerítésében való segítségért 100-100 ezer dollárt ajánl az FBI.

Címlapról ajánljuk
4200 magyar rekedt az Emírségekben az iráni háború miatt, átvállalják a szállásköltségüket

4200 magyar rekedt az Emírségekben az iráni háború miatt, átvállalják a szállásköltségüket

Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere azt ígérte Szijjártó Péternek, hogy minden eszközzel megvédik az ott tartózkodó mintegy 4200 magyart. Az országot több száz iráni rakéta és drón vette célba, találatok érték Dubajt és Abu-Dzabit is. Az ország és az egész régió légterei le vannak zárva. Azt kérik, mindenki „maradjon, ahol van, mert az a legbiztonságosabb”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Amerikai katonák haltak meg, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Amerikai katonák haltak meg, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×