Infostart.hu
eur:
361.91
usd:
317.5
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Helyi rendőrök szerint a kölni támadók jelentős része Szíriából származó, nemrég regisztrált menedékkérő

Helyi rendőrök szerint a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadások mögött nagyrészt Szíriából származó, nemrég regisztrált menedékkérők állnak - számolt be csütörtökön a Die Welt című német lap.

A rendőrség legfrissebb tájékoztatása szerint több mint száz rendőrségi feljelentést tettek annak kapcsán, hogy fiatal, többnyire ittas, külföldi származású férfiak fenyegettek, szexuálisan zaklattak vagy kiraboltak az újév beköszöntét ünneplő nőket a kölni dóm közelében.

A szilveszter éjszaka a helyszínen intézkedő rendőrök beszámolója a támadók kiléte kapcsán több tekintetben is szembemegy a rendőrség által hivatalosan közölt információkkal.

Wolfgang Albers, a helyi rendőrség vezetője korábban azt mondta, az elkövetők egy nagyjából ezer fős csoportból kerültek ki, akik "kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak".

A rendőrök ezzel szemben - vezetőjüket cáfolva - a Die Welt című lapnak úgy nyilatkoztak, közel száz személyt igazoltattak a kölni dóm közelében szilveszter éjszaka, akiknek többsége szíriai, kisebb része észak-afrikai származású. Hozzátették, hogy a legtöbben nemrég Németországba érkezett menedékkérők, akik személyazonosságukat befogadóállomáson kiállított menedékkérelem-másolatokkal igazolták.

Az újság szerint nem csupán a helyszínen szolgálatot teljesítők beszámolói, hanem a kölni rendőrség január másodikán készített jelentése is ellentmond Albers korábbi kijelentésének. A Die Welt birtokába került dokumentumból az derült ki, hogy a támadók jelentős része menedékkérő volt.

A Die Welt arra is rámutatott, hogy a hivatalos beszámolók szerint az elkövetők elsődleges célja lopás volt, és a szexuális zaklatás másodlagos szerepet játszott a támadásoknál. Ezzel szemben a kölni rendőrök a német lapnak úgy nyilatkoztak, hogy "a többségében arab elkövetők esetén elsősorban szexuális cselekményekről volt szó, az ő szempontjukból, saját szexuális szórakozásukról."

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×