eur:
393.93
usd:
364.87
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Vádat emeltek a pénzmosó országos bűnbanda ellen

Vádat emeltek a több mint ötmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó országos bűnszervezet tagjai ellen, a költségvetési csalás mellett a vádpontok között szerepel pénzmosás, bűnszervezetben való részvétel, közokirat- és magánokirat-hamisítás is - közölte a Heves Megyei Főügyészség csütörtökön.

A nyomozás befejezése után a megyei főügyészség 132 emberrel szemben emelt vádat, ők összességében ötmilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak az államnak - olvasható a közleményben.

A bűnszervezet tagjai között vannak az egész országra kiterjedő, fiktív munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó emberek, illetve a bűnszervezet adó- és járulékelkerülésre irányuló szolgáltatásait igénybe vevő vállalkozások képviselői.

Közölték, a sok tekintetben a hazai kriminalisztika történetében is kivételesnek számító bűnügyben elkészült, mintegy 800 oldalas vádirat 151 tényállást tartalmaz.

A 2009-ben kezdődött bűncselekmény-sorozat elkövetése során a "megrendelő vállalkozások" - többségében őrző-védő, takarító, illetve fuvarozó cégek - a munkavállalóikat papíron a bűnszervezet által létrehozott, többnyire ukrán állampolgárok nevén lévő, utóbb gyakran már utolérhetetlen cégekbe jelentették be, ahonnan a dolgozóikat formálisan visszakölcsönözték.

Az ezzel kapcsolatos bérszámfejtést a bűnszervezet külön irodái végezték Budapesten, illetve Egerben, ami azzal járt, hogy a munkavállalók utáni közterheket végül senki nem fizette be. Az így nyert összeget a bűnszervezet a saját hasznának levonása után készpénzben visszafizette a megrendelő cégek vezetőinek, akik ráadásul a színlelt munkaerő-kölcsönzési szolgáltatásra eső általános forgalmi adót is visszaigényelték.

A Heves Megyei Főügyészség a bűnszervezet tagjaival - köztük a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő két vezetőjével - szemben fegyházbüntetés kiszabására, valamint a közügyektől való eltiltásukra és vagyonelkobzásra tett indítványt.

A megrendelő cégek vezetőinek többségével szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés az ügyészi indítvány, míg 11 olyan vádlottal szemben, akik az okozott vagyoni hátrányt vagy annak jelentős részét még a nyomozás során megtérítették, az ügyészség - a tárgyalásról lemondás jogintézményét alkalmazva - felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza.

Közölték azt is, hogy csak a vádemelés időszakában 125 millió forint adóhiány fizettek meg utólagosan.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×