Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.97
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Bandák közötti véres leszámolás egy salvadori börtönben

Egy hírhedt salvadori bűnbanda tizennégy tagja halt meg egy börtönben történt belső leszámolásban az ország északi részében - közölte egy tisztviselő vasárnap.

Eugenio Chicas elnöki szóvivő elmondta, hogy egyes rabok eltűnését akkor vették észre, amikor azoknak vissza kellett volna térniük celláikba. A börtön őrei és a rendőrök holttesteikre a hulladéklerakóban bukkantak rá. "A Barrio 18 elnevezésű banda tizennégy tagja belső leszámolásnak esett áldozatul" - tette hozzá.

Az országban a Barrio 18 és a Mario Salvatrucha bűnszövetkezet számít a két legjelentősebbnek. A különböző bűnbandák létszáma eléri a 72 ezret, kétszer annyian vannak, mint az ország fegyveres erői.

A 6,3 milliós lakosságú országban idén eddig több mint 3 ezer gyilkosság történt. Az orvos igazságügyi intézet adatai szerint augusztusban naponta 25 embert gyilkoltak meg, a héten 220-at.

Július végén a különböző bűnbandák fenyegetései és erőszakos cselekedetei miatt országos sztrájkot hirdettek a tömegközlekedési dolgozók. A járművezetők több mint száz útvonalon megtagadták a munkát, mert féltek a bűnbandáktól, amelyek idén már 50 közlekedési dolgozót meggyilkoltak.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×