Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
314.18
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Tápiószelei gyermekbántalmazás - Emberöléssel gyanúsítja a rendőrség a nevelőapát

Emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség annak a kétéves kislánynak a nevelőapját, akit múlt hét szerdán súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba Tápiószeléről. A gyermek két nap múlva belehalt sérüléseibe - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a kirendelt igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy a gyermek halálában idegenkezűség is szerepet játszott.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a kislány nevelőapját, B. Béla 38 éves tápiószelei lakost. Előzetes letartóztatásának kezdeményezése mellett emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ellene a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Beluzsárné Belicza Andrea korábban azt mondta az MTI-nek, hogy az üggyel kapcsolatban először életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást a főkapitányság. A szóvivő jelezte: a boncolási jegyzőkönyv, illetve a szakértői vélemény elkészülte után halált okozó testi sértés vagy emberölés gyanúja is lehet majd a minősítés.

Az Index a múlt pénteken hozta nyilvánosságra, hogy egy kétéves gyermeket súlyos törésekkel és fejsérülésekkel vittek kórházba szerdán Tápiószeléről. A kislány állítólag korábbi bántalmazás nyomait is magán viselte, és olyan állapotban volt, hogy az orvosok is megdöbbentek rajta.

A gyermek a rendőrségi tájékoztatás szerint pénteken a késő esti órákban veszítette életét.

.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×