Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
315.15
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

M1 Híradó: adócsalás miatt vádemelést javasol a NAV Csábi Bettina és társai ellen

Adócsalás miatt vádemelést javasol Csábi Bettina többszörös ökölvívó világbajnok és nyolc társa ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - értesült az MTI Hírcentrum.

Az M1 péntek esti Híradója közölte: a most befejeződött nyomozás adatai szerint a bajai bűnszervezet több ezer tonna gabonát hozott be Romániából, és hamis papírokkal azt a látszatot keltette, hogy az árut továbbviszik Szlovákiába. A gabonát azonban Magyarországon adták el, áfát pedig nem fizettek az értékesítés után.

A pénzügyi nyomozók 2011 novemberébe, egyidejűleg öt megyében, harminc helyszínen tartottak házkutatást az ügyben. Akkor hét embert vettek őrizetbe, köztük Csábi Bettinát is. A gyanúsítottak száma azóta kilencre nőtt. Jelenleg valamennyien szabadlábon védekeznek.

Török Árpád, a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának igazgatója a Híradónak elmondta: a NAV Dél-Alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó adócsalással kapcsolatban kilenc ember ellen javasolt vádemelést a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek. A megalapozott gyanú szerint a bűnszervezet tagjai 746 millió forintot csaltak el, nem fizettek be a központi költségvetésbe.

A gyanúsítottak között van Csábi Bettina többszörös világbajnok ökölvívó. A jogász végzettségű nőnek a nyomozók szerint érdekeltsége volt az adócsalási ügyben érintett egyik kft.-ben. A sportolónő az eljárás kezdete óta tagadja, hogy bűncselekményt követett el - hangzott el a Híradóban.

Csábi Bettina a hírműsornak azt mondta: a nyomozás iratait megismerték, és így most már reméli, mindenki látja azt, amit a kezdetektől fogva mondanak, hogy nem bűnös. Szőts József, a sportoló ügyvédje azt mondta: a megismert nyomozati anyagok alapján bűncselekmény hiányában indítványozta az eljárás megszüntetését. Az ügyvéd abban bízik, hogy az ügyészség végül nem emel vádat védence ellen.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartottal első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Nem az ebola számai a legijesztőbbek, hanem ami mögöttük van

Nem az ebola számai a legijesztőbbek, hanem ami mögöttük van

A Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló Bundibugyo-vírusbetegség-járványról szóló friss beszámolók joggal emelik ki a legdrámaibb adatokat: több mint kétezer halott, rendkívül gyors terjedés, nincs engedélyezett, kifejezetten e vírusváltozat ellen használható vakcina, a védekezést pedig konfliktusok, forráshiány és bizalmatlanság nehezíti. Az eredeti cikkek fő állításai a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottak, de a WHO Afrikai Regionális Irodájának legfrissebb, augusztus 9-i adatokkal dolgozó heti helyzetjelentése több olyan részletet is tartalmaz, amely nélkül a kép hiányos marad.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×