Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
316.3
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Izsáki rendőrök: akár különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés is lehet a vád

A Kecskeméti Törvényszék azt javasolja az ügyészségnek, hogy ne halált okozó testi sértéssel, hanem különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják meg azt a két izsáki rendőrt, akik a vádirat szerint áprilisban agyonvertek egy férfit - hangzott el hétfőn az M1 Kékfény című műsorában.

A Kékfény szerint amennyiben emberölés miatt ítélik el a rendőröket, a büntetési tétel 10 évtől életfogytiglanig terjed. Sőt, ha bebizonyosodik, hogy három erőszakos bűncselekményt is elkövettek, akkor a "három csapás" szabály alapján kötelező kiszabni rájuk az életfogytig tartó szabadságvesztést.

A bíróság állásfoglalása nem kötelező az ügyészség számára; továbbra is fenntarthatja a halált okozó testi sértés vádját, ám a bíróság ettől függetlenül is elítélheti emberölésért a vádlottakat - közölték a műsorban.

A bűnügyi magazinban elhangzott, hogy a nyomozás adatai szerint Izsákon bevett gyakorlat volt a gyanúsítottak bántalmazása, ugyanis nemcsak az áldozatot, hanem másik négy embert is megvertek a rendőrök. Ezért merülhet fel a három erőszakos bűncselekmény elkövetésének a vádja, vagyis a "három csapás" alkalmazása.

A halált okozó testi sértés büntetési tétele viszont "csak" kettőtől nyolc évig terjed - ismertették a műsorban.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség október 1-jén jelentette be, hogy vádat emelt az izsáki rendőrsön agyonvert férfi ügyében két rendőr ellen halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt.

Az ügyészség szerint az első- és a másodrendű vádlott április 8-án 17 óra körül Orgoványon intézkedett a sértettel szemben, mert olyan bejelentés érkezett az izsáki rendőrőrsre, hogy a későbbi sértett, Bara József egy lopás elkövetője lehet. A férfit előállították, hátrabilincselték a kezét, és nem sokkal 18 óra előtt az őrsre szállították. Ezután a másodrendű vádlott által is használt irodában egy székre ültették a férfit, és vallatni kezdték. Az első- és másodrendű vádlott mintegy 2 órán át felváltva és együtt is nagy erővel bántalmazta a sértettet azért, hogy a bűncselekményről vallomást tegyen, annak elkövetését ismerje be.

Nem sokkal 20 óra előtt a sértett rosszul lett, elájult, és a vádlottak már hiába hívtak mentőt, hiába kísérelték meg az újraélesztést, a kiérkező orvos csak a halál beálltát tudta megállapítani.

Az ügyészség az első- és a másodrendű vádlott mellett két másik rendőr ellen is vádat emelt négy további, a rendőrségre előállított ember sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt.

Bara József sírjánál májusban lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×