Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
316.53
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Feldúlták és kirabolták Fehér Miklós sírhelyét

Feldúlták és kirabolták a kilenc évvel ezelőtt egy portugál bajnoki mérkőzésen, a pályán elhunyt Fehér Miklós labdarúgó sírhelyét Győrben - írja szombati számában a megyei napilap.

A Kisalföld cikke szerint valószínűleg péntek hajnalban próbálta meg valaki betörni a sírt borító üveglapot, majd amikor ez nem sikerült neki, a márványt megbontva emelt el néhányat az ott elhelyezett tárgyak közül.

A lapnak a néhai sportoló szülei elmondták: három relikvia tűnt el az üveglap alól, ahol egyebek mellett Fehér Miklós mezét, egykori csapatainak sáljait, valamint annak a stadionnak a gyepéből egy darabot őriztek, ahol utolsó meccsén pályára lépett. Az ügyben a győri rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×