Infostart.hu
eur:
388.74
usd:
330.04
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Ma kezdődik Rezesová pere

Ma kezdődik a négy halálos áldozatot követelő közlekedési baleset okozásával vádolt szlovák nő büntetőpere a Budapest Környéki Törvényszék épületében. Az ügyet a Gödöllői Járásbíróság tárgyalja.

Egy évvel ezelőtt, 2012. augusztus 21-én hajnalban a vád szerint a szlovák Eva Rezesova terepjárójával az M3-as autópályán hátulról belerohant egy személyautóba, amely az ütközéstől előbb egy teherautónak, majd a szalagkorlátnak csapódott. A szabályosan közlekedő autóban ülő négy emberből három a helyszínen, egy a kórházban életét vesztette.

Az eljárás során nyilvánosságát kapott, hogy a védelem szerint a nő a karambol után, a történtek miatti sokkos állapotban ivott a kocsijában lévő vodkából. Sajtóhírek szóltak arról is, hogy a védelem indítványozta újabb műszaki szakértő kirendelését, hogy megtudják, a másik kocsi hirtelen sávváltását észlelhette-e időben a vádlott. Ebből arra is lehet következtetni, hogy a nő védekezési stratégiája szerint ő szabályosan, igaz, egy kicsit gyorsan közlekedett, amikor váratlanul elé vágtak, és ezért nem kerülhette el az ütközést.

Az eljárás adatai szerint Rezesová már korábban megelőzte a később balesetet szenvedett személyautót, akkor rájuk húzva a kormányt. Később a leállósávban vesztegelt, majd ismét utolérte a személyautót, amelynek ekkor már mintegy 170 kilométer per órás sebességgel neki is ment.

A rendőrségi nyomozás során felmerült, hogy a nő az alkohol mellett kábítószert is fogyasztott, ám a vádlott szerint a hatóanyag csupán egy gyógyszer beszedésével került a szervezetébe. Az InfoRádió által korábban megkérdezett igazságügyi orvos szakértő, Kristóf István szerint vannak olyan gyógyszerek, amelyek lelassíthatják a reakcióidőt.

Eva Rezesovát az ügyészség több ember halálát okozó, ittas járművezetéssel vádolja, amelyért akár 10 éves szabadságvesztés is kiszabható. A 35 éves nő tagadja bűnösségét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Egyre nagyobb fordulat bontakozik ki a forintnál

Egyre nagyobb fordulat bontakozik ki a forintnál

Miközben a nemzetközi piacokon kedvező a hangulat (az amerikai tőzsdék új történelmi csúcsra mentek), a forint nem teljesített jól a mai munkaszüneti nap elején. A hajnali órákban toltak egyet az euró-forint kurzuson, és ezzel az árfolyam a 391,50-es szinten is járt. A délutáni órákra azonban magára talált a hazai deviza, sőt: már a dollárral és az euróval szemben is jelentős az erősödés mértéke. Mivel ma a hazai bankközi piac zárva van, az illikvid kereskedésben érzékenyen tud reagálni a kurzus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×