Infostart.hu
eur:
386.41
usd:
329.82
bux:
110405.74
2025. december 22. hétfő Zénó

Másfél évet kapott Hunvald György

Gál György volt erzsébetvárosi szabad demokrata politikus nyolc és fél évet, Hunvald György volt szocialista polgármester és országgyűlési képviselő másfél évet kapott az erzsébetvárosi korrupciós botrányok ügyében a Fővárosi Törvényszéken pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint.

A bíróság már az ítélethirdetés előtt közölte, hogy Gált, aki a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke volt, ismét előzetes letartóztatásba helyezi. Ennek megfelelően a tárgyalóteremben lévő büntetés-végrehajtási dolgozók nyomban meg is bilincselték az elsőrendű vádlottat.

Gált többek között minősített csalás, vesztegetés, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt mondta ki bűnösnek az elsőfokú bíróság, Hunvaldot pedig hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt. Ugyanakkor a törvényszék a számos vádpont egy részében felmentő rendelkezést hozott.

Hunvald Györgynek 21 millió forintot kell megfizetnie, a bíróság ugyanakkor megszüntette ingatlanainak, valamint a mások nevén szereplő nagy értékű autóinak és repülőjének zár alá vételét.

Hunvald a most kiszabott másfél éves végrehajtandó szabadságvesztésnél jóval többet töltött az eljárás során korábban előzetes letartóztatásban, így, ha ez az ítélet jogerőre emelkedne, már nem kellene börtönbe vonulnia. A 13 vádlott közül a törvényszék Szabó Zoltán volt szocialista országgyűlési képviselőt hivatali visszaélés miatt fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Németország már a drónháborúra készül

Németország már a drónháborúra készül

Németország fővárosa a napokban újabb szerephez is jutott. Berlin az országos drónvédelem központjaként a szövetségi és a tartományi biztonsági szervek tevékenységének koordinálását végzi.

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Már most fedezetlen költekezésbe kezdett a kormány, és a tűzijáték még csak ezután jöhet

Már most fedezetlen költekezésbe kezdett a kormány, és a tűzijáték még csak ezután jöhet

A költségvetést fellazító számtalan gazdaságpolitikai intézkedés ellenére stagnáló büdzsédeficit és az egész évet leminősítés nélkül megúszó magyar adósbesorolás - ez is egyfajta nézőpont. A másik pedig így hangozhat: az elvonóra ténylegesen el sem ment fiskális alkoholista állam, hitelminősítői figyelmeztetések és az igazi költségvetési elcsúszás csak most jön. Jól látható, hogy mennyire ellentmondásos volt ismét a költségvetési politika teljesítménye, a legérdekesebb fejlemények pedig most jönnek csak igazán. Az idei év egyik legérdekesebb és legfontosabb sztorija a Portfolio szerint a költségvetési ügyek voltak. A választási osztogatás már elkezdődött, de másképp néz ki, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×