Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Újabb gyanúsított a bundaügyben

Újabb gyanúsítottja van a labdarúgó bundaügynek: a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki Sz. Györgyöt háromrendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozójának, tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt - tudatta az MTI-vel a főügyészség szóvivője.

Fazekas Géza azt közölte: a gyanú szerint Sz. György a 2010. május 5-én lejátszott Diósgyőr-Nyíregyháza (0-1) első osztályú bajnoki mérkőzés előtt - a hazai találkozók manipulálásában szervezőként tevékenykedő K. Zoltán és L. Mátyás utasításainak megfelelően - H. Gábor segítségével felkereste a Diósgyőr FC három labdarúgóját, és nekik 3-3 ezer eurót ígértek, majd adtak azért, hogy a játékosok - a sporttörvényben és a munkaszerződéseikben írt kötelességeiket megszegve - az elkövetői kör fogadása szerinti eredmény elérése érdekében és kívánságának megfelelően befolyásolják a mérkőzés végeredményét.

Sz. György - aki szabadlábon védekezhet - panaszt jelentett be a megalapozott gyanú közlésével szemben, majd - élve a hallgatás jogával - megtagadta a vallomástételt.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×