Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
314.76
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Így csökkentheti büntetőpontjai számát

Önkéntes utánképzéssel csökkenthető a büntetőpontok száma. Az utánképzés díja azonban akár elérheti a 100 ezer forintot is.

Két fázisban lehetséges a pontok csökkentése: az első fázisban a valaki eléri a 13 pontot, akkor ezt egy éven belül akár 9 ponttal is csökkentheti, míg 14 és 17 pont között 6 ponttal mérsékelheti a büntetőpontjait, erre is egyszer van lehetőség egy évben - magyarázta az InfoRádió által megkérdezett közlekedésbiztonsági szakértő.

Pausz Ferenc hangsúlyozta, hogy az utánképzés során feltárják a jelentkező magatartásbeli problémáit, később pedig ezeken próbálnak elméleti és gyakorlati képzéssel változtatni.

Az utánképzésre a megyei kormányhivatalnál lehet jelentkezni, a tesztért, a vezetési próbáért, és a vizsgáért pedig fizetni kell. Pausz Ferenc elmondta, hogy az alapprogramok díja 18 ezer forint, az egyes programok 40 ezer forint körül mozognak, a speciális programok pedig meghaladhatják ennek a kétszeresét is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×