Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
315
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Bundabotrány: ma már szinte bármire lehet fogadni

Az InfoRádió által megkérdezett sportközgazdász szerint ma már szinte bármire lehet fogadni egy-egy sportmérkőzéssel kapcsolatban. A most letartóztatott banda valószínűleg távol-keleti irodáknál fogadott nagy tételben a meccsekre.

Ahogy Szabados Gábor sportközgazdász is magyarázta, a fogadási botrány gyanúsítottjai a mérkőzések legapróbb és kevésbé feltűnő mozzanataira fogadtak hatalmas tétekben.

A többi között az Argentína-Bolívia utánpótlás-válogatott találkozóra is fogadtak, itt a meccs vége előtt a magyar játékvezető nem adott meg egy gólt a bolíviaiaknak, viszont a feltűnően elnyúló hosszabbításban az argentinok betaláltak, pontosan úgy, ahogy azt a fogadók várták.

Ezt a találkozót egyébként Lengyel Kolos vezette, és Kenesei Zoltán és társai fogadtak rá. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az InfoRádiónak nem cáfolta, hogy K. Zoltán, Kenesei Zoltán korábbi élvonalbeli futballista, L Kolos pedig Lengyel Kolos játékvezető.

Egyébként szinte bármire lehet fogadni, arra, hogy a meccseken hány sárga lap lesz, egyik vagy másik együttes hány szögletet végezhet, de akár arra is, hogy hány gólos hátrányból nyer az adott csapat.

Szabados Gábor szerint, ha valóban fogadtak élvonalbeli meccsekre, akkor az érintett csapatok játékosai vagy a közreműködő játékvezetők is érintettek lehetnek.

A sportközgazdász kifejtette: a klubok megtilthatják a játékosok számára a fogadásokat, de a most letartóztatottak se a saját nevükön fogadhattak. A szakértő arról is beszélt, hogy hatalmas imázsromboló hatással lehet a magyar labdarúgásra a bundabotrány, de akár a szponzoráció terén is gondokat okozhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×