Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Tizenkilenc év fegyházra ítélték a gyermekeit molesztáló apát

Nevelt és saját gyermekeit is több alkalommal fajtalankodásra kényszerítette, és többször közösült is velük egy 46 éves soltvadkerti férfi; a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön jogerősen 19 év fegyházra ítélte, akárcsak az első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság, amely a vádlott szülői felügyeleti jogát is megszüntette két kiskorú gyermeke felett.

A táblabíróság megváltoztatta viszont az áprilisi ítéletet annyiban, hogy a korábbi 7 helyett a vádlottat 4 rendbeli folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak, 4 helyett 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés, továbbá 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetése és 2 rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek.

Az ítélet indoklásakor elhangzott: azzal, hogy kevesebb vádpontban mondták ki bűnösnek a vádlottat, nem jelent felmentést egyetlen bűncselekmény alól sem, csak egyes cselekményeket nem külön értékelt a fellebviteli bíróság, hanem a folytatólagosságon belül.

A korábban hatszor büntetett, 8 osztályt végzett vádlott 1994-ben élettársi kapcsolatot létesített egy soltvadkerti asszonnyal. Együtt nevelték a nő - korábbi kapcsolatból származó - két kiskorú gyermekét, valamint két közös, szintén kiskorú gyermeküket.

A férfi először 1994-ben az akkor 5 éves nevelt leányát kényszerítette fajtalankodásra, majd később ezt heti rendszerességgel tette. 1998-ban többször megpróbált közösülni is a kislánnyal. Egyik alkalommal a nevelt fiával fajtalankodott, akit rávett arra, hogy testvérével ugyanezt tegye, miközben ő ezt végignézte.

A vádlott 2000-ben a nevelt kisfiút megerőszakolta, a kislányt pedig két-háromhetente fajtalankodásra és közösülésre kényszerítette. Előfordult olyan is, hogy a vádlott nemcsak fenyegette a kislányt, hanem ütötte, fojtogatta is. 2001-től a vádlott vér szerinti lányát is többször fajtalankodásra kényszerítette, és 2004-től próbált vele havonta közösülni.

A vádlott nevelt lánya 1999-ben szólt anyjának a vele történtekről, amikor azonban az asszony számon kérte a férfin a történteket, élettársa a gyerekek előtt megverte, ezért a család egyik tagja sem kért segítséget.

A vádlott 2006-ban elköltözött a családtól. Az asszony és ő is már új kapcsolatban élt, mikor 2009. január 10-én este a férfi ittasan jelent meg közös munkahelyükön, és volt élettársára meg annak új párjára tapétavágó szikével támadt, azzal fenyegetőzve, hogy megöli őket. Ezután a nő feljelentést tett a rendőrségen, és ekkor beszámolt arról is, ami a gyerekekkel történt.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×