Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Vizsgálat indult a bázakerettyei pszichiátriai otthon igazgatónője ellen

Még ezen a héten szeretnék lezárni a Zala Megyei Önkormányzatnál azt a vizsgálatot, amely a bázakerettyei Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézetének igazgatója ellen indult, aki egy bejelentés szerint gondozottakkal újíttatta fel budapesti lakását - tájékoztatta a Zala Megyei Önkormányzat alelnöke

A lapinformációkat megerősítve Nagy Kálmán (Fidesz) elmondta: a múlt csütörtökön egy bulvárlap újságírójától érkezett a bejelentés, amely két dolgot állított. Egyrészt, hogy a budapesti VII. kerületben a zalai intézmény igazgatónőjének lakásfelújításán a pszichiátriai otthonból szállított betegek dolgoznak, fizikai munkát, segédmunkát végeznek. Másrészt a gondozottakat a zalai önkormányzat tulajdonában, de a bázakerettyei intézmény használatában lévő kisbusszal vitték Budapestre.

Nagy Kálmán hozzátette: a vizsgálatot a múlt héten elrendelték, hétfőn a megyei főjegyző összeállította a bizottságot is. Szóban már kértek egy igazoló jelentést az igazgatónőtől, aki első megkeresésükre nem ismerte el a vádakat.

A Zala Megyei Önkormányzatnál néhány napon belül, még ezen a héten szeretnék lezárni a vizsgálatot. Ha jogsértést találnak, akkor fegyelmi eljárás, esetleg feljelentés következhet - fogalmazott az alelnök.

Az MTI megkeresésére Marketti Judit, a bázakerettyei pszichiátriai otthon igazgatója nem kívánt válaszolni kérdésekre, de közölte, hogy később írásban nyilatkozik.

Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×