Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
331.94
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Ez az igazi fordulat, valakit letartóztattak a drogos magyar énekesnő ügyében

Állítólag letartóztattak egy embert annak a droggal élő énekesnőnek az ügyében, akire még tavaly október 27-én hívták ki a rendőrséget.

Az ismert énekesnő mellett további négy főt gyanúsítanak abban drogügyben, amelyre ősszel derült fény. Az ügyről az Infostarton is írtunk.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya egy fiatal nőt kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatott ki gyanúsítottként. Az eljárás során a nyomozók további négy személyt azonosítottak, akiket kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki” – írta a BRFK.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbá megerősítette azt az értesülést, miszerint a négy kihallgatott személy egyikét le is tartóztatták – írta a Naphire.hu.

A fiatal sztár egyébként beismerő vallomást tett a rendőrségen, elismerte a drogfogyasztást, egyben kinyilvánította, hogy vállalná az elterelést.

A BudaPestkörnyéke.hu azt írja: "az elterelés vállalása nyilvánvalóan menekülőút lehet az énekesnő számára, hiszen, ha teljesíti, mentesül a büntetés alól. Így azt is elkerülheti, hogy priusza legyen. Az ügyben tovább folyik a nyomozás, kérdéses, hogy további hírességek is „képbe” kerülhetnek-e a sztárvilágot érintő drogbotrányban".

A divattervező Herczeg Zoltán is egy droghálózat miatt ül már tavaly óta előzetesben.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×