eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A Dunántúlon záporok lehetnek

A Kárpát-medence időjárását péntek estig egy nyugat felől érkező gyenge magassági hidegfront határozza meg. A Mediterráneumban ugyanakkor igazi nyári idő van.

Csütörtök éjszaka a Dunántúlon egyre több helyen erősen megnövekszik a felhőzet, és főként az éjszaka második felétől szórványosan zápor, zivatar is kialakul. Ugyanakkor a Dunától keletre csupán kevés fátyolfelhő lesz az égen, hajnalra ködfoltok képződhetnek.

Pénteken is a Dunántúlon lesz sok a felhő, ahol további záporok, zivatarok várhatóak lokálisan jelentős mennyiségű csapadékkal, majd délután fokozatosan csökken a felhőzet.

A keleti országrészben gyengén, illetve közepesen felhős ég valószínű, és csak néhol lehet csapadék. A változó irányú szél mérsékelt marad, csupán zivatarok környezetében számíthatunk átmeneti szélerősödésre.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között alakul, de a felhősebb nyugati tájakon néhol ennél kissé melegebb, míg a derült, szélcsendes keleti vidékeken hűvösebb lesz a hajnal.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 24 és 30 fok között várható, az alacsonyabb értékekkel a Dunántúlon, a magasabbakkal a Tiszántúlon.

A Mediterráneumban igazi nyári idő van

A sok napsütés mellett a csúcshőmérséklet 30 és 35 fok között változik, de a Balkán-félsziget és Spanyolország egyes területein még ennél is pár fokkal melegebb van. Ugyanakkor a Balti-tenger feletti középponttal egy okkludálódott ciklon örvénylik, amelynek középponti részén több helyen esik az eső, néhol jelentős mennyiség is hull.

A ciklon tekintélyes kiterjedésű áramlási rendszerében az átlagnál jó néhány fokkal hűvösebb az idő. Észak- és Közép-Európa felett a jellemző hőmérsékleti maximum 16 és 24 fok között változik. Már a Kelet-európai-síkságról is kiszorult a meleg levegő.

Az Atlanti-óceán partvidékét egy újabb frontrendszer érte el. Az érkező hidegfront előtt Franciaország középső tájain még 29 és 34 fok közé melegedett fel a levegő. 

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×