Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Újabb részletek Schumacher balesetéről

Német sajtóértesülés szerint több mint tíz métert repült a decemberi síbalesetekor az azóta mesterséges kómában fekvő, hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher.

A Die Welt című lap kedden arról tájékoztatott: a francia ügyészség hétfőn megszüntette a nyomozást az ügyben, mivel semmi nem utalt az idegenkezűségre, ám a jelentés más, eddig nem közölt információkat is tartalmazott. Ezek szerint az ex-pilóta nem nyolc, hanem csak négy és fél méterrel tért le a kijelölt pályáról, és miután egy sziklának ütközött, 10,4 métert repült a levegőben, mielőtt fejjel egy másik sziklának csapódott.

Az ütközés következtében széttört a sisakja, ezt azonban nem befolyásolta a ráerősített kamera. Azt ugyanis a sisak közepére helyezték el - és mivel sértetlen maradt, ki is értékelték a felvételt -, míg a 45 éves Schumacher a feje jobb oldalával vágódott a kőtömbnek.

Schumachert december 29-én érte baleset Méribel közelében, súlyos fejsérüléseket szenvedett, s azóta a grenoble-i kórházban ápolják. A baleset után az állapota életveszélyes volt, kétszer operálták meg, a második beavatkozás során vérömlenyt távolítottak el az agyából. Január végén azt közölték, hogy fokozatosan megkezdték az ébresztését a mesterséges altatásból, azóta nem érkeztek róla újabb hivatalos hírek.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett talaj végleges kármentesítése továbbra is várat magára, miközben az érintett szereplők a legmegfelelőbb technológiáról és a felelősségvállalásról vitatkoznak - jelentette a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×