Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Megnyílt a Budapest Boat Show

A válságból való kilábalást mutatja, hogy a tavalyihoz képest az idén dupla alapterületen, dupla kiállító- és hajószámmal mutatkozik be a Budapest Boat Show - mondta Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója a hajózási kiállítás megnyitóján csütörtökön Budapesten.

A kiállítás 9500 négyzetméterén 76 kiállító, több mint 60 vitorlás- elektromos- és motoros vízi járművel van jelen.

Az idén 23. alkalommal megrendezett show-nak is szakmai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség, akár a korábbiaknak - mondta megnyitó beszédében Kollár Lajos, a szövetség elnöke. Az együttműködést a jövőben kiszélesítik, így az kiterjed az utánpótlás nevelésére is, ugyanis az olimpiai hajóosztályokban kevés a megfelelő fiatal - tett hozzá Kollár Lajos.

A vezérigazgató és az elnök ezt követően együttműködési megállapodást írt alá. Ebben a Magyar Vitorlás Szövetség vállalta, hogy további két évig partnere lesz a Hungexponak a kiállítás rendezésében. A Hungexpo pedig az idén a balatoni Kékszalag verseny ezüst fokozatú támogatóvá lépett elő.

A kiállításon a közönség találkozhat a magyar vitorlázás jelenét és jövőjét meghatározó sportolókkal, a színpadon pedig beszélgetések lesznek el a vízi biztonságról.

Bemutatkozik az idén 30 éves Zebegényi Hajóstörténeti Múzeum, a díszvendég pedig a Tisza-tó.

A kiállítás vasárnap estig látogatható a Hungexpo Budapesti Vásárközpontjában.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, zajlik a munka Pakson

Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, zajlik a munka Pakson

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×