Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Döbbenet: tengeri halat fogtak a Dunában!

Ritka halfaj - egy tokok családjába tartozó simatok - került egy halász hálójába a szeremlei Duna-szakaszon december első napjaiban. A simatok eredetileg tengeri hal, természetvédelmi értéke 10 ezer forint.

Az Acipenser nudiventris 22 kilós, 140 centiméteres példányát a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Gemenci Tájegységhez tartozó szeremlei Duna-szakaszon, 18 méteres mélységben fogta ki Gagyi Tibor dunai halász. Az akkor még számára ismeretlen halat, amelyről feltételezte, hogy védett, kíméletesen kiszabadította, majd élve eljuttatta Mohácsra, ahol Deme Tamás természetvédelmi őr dokumentálást követően az egyik helyi bárkában helyezte el.

A faj azonosítását neves halkutatók - köztük Sallai Zoltán - és a Halászati Kutatóintézet (HAKI) szakemberei végezték el. A specialisták egyértelműen simatoknak határozták meg, megjegyezve, hogy ez a faj a legveszélyeztetettebb a tokok közül. Az ivari bélyegek alapján tejesnek minősítették. A halat szállítótartályban további vizsgálatokra a HAKI szarvasi telepére vitték - közölte a nemzeti park igazgatósága.

A simatok hengeres testű, nyúlánk hal. Eredetileg tengeri hal, de szaporodáskor az édesvizű folyókba vándorol. Áramláskedvelő faj, főként a nagyobb, tiszta vizű folyók márnazónájában fordul elő. Táplálékát a mederfenéken található apró rákok, rovarlárvák, csigák alkotják, de a nagyobb példányok kisebb halakat is elfogyasztanak. A Duna vízrendszerében élőkről kiderült, hogy a vándorlással felhagyva egész életüket édesvízben töltik.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×