Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Megzsarolták szexbotrányai miatt a sztárműsorvezetőt

Kétmillió dollárt (372 millió forintot) követelt a zsarolója munkahelyi nőügyei miatt - árulta el David Letterman amerikai tévés műsorvezető Late Show című műsora csütörtöki felvételén.

"Ma reggel olyasmit csináltam, amit még soha életemben: be kellett mennem a belvárosba, hogy tanúskodjak a bíróság előtt" - vezette be a történetet a stúdió közönsége előtt.

Elbeszéléséből kiderült, hogy három hete vaskos paksamétát talált a kocsiján. A csomagban bizonyítékok voltak arra, hogy korábban több beosztottjával is viszonya volt. A feladó, a CBS tévétársaság 48 óra című tényfeltáró dokumentumműsorának egyik munkatársa, kétmillió dollárt követelt hallgatásáért, illetve azért, hogy ne írjon forgatókönyvet a "sztoriból".

A 62 esztendős, közelmúltban nősült Letterman nem tagadta, hogy valóban viszonya volt kolléganőivel, de mint mondta, ennek nyilvánosságra kerülése főképp az érintett nőkre nézve kényelmetlen.

"Elég bizarr dolog volt. Úgy érzem, meg kell védenem ezeket az embereket. Meg kell védenem a családomat, magamat, és remélem, meg tudom védeni az állásomat" - fogalmazott a showman a műsorban.

Ennek fényében a manhattani főügyész hivatalához fordult, ahol megállapították, hogy az eset zsarolásnak minősül. A tévés munkatársat helyi idő szerint csütörtökön őrizetbe is vették, miután átvett egy kétmillió dollárról szóló "álcsekket".

A CBS közleményben tudatta, hogy 48 óra című műsorának egyik producerét előállították, és az ügyről beszámoló Letterman szavai - a csatorna véleménye szerint - "magukért beszélnek".

Letterman első házassága után 23 évig élt agglegényként, majd idén márciusban szánta el magát, hogy elvegye élettársát, hatéves kisfia anyját. Kalandos esküvőjéről - lerobbant a kocsijuk a zuhogó esőben, és alig tudtak eljutni a házasságkötő hivatalig - annak idején szintén beszámolt a műsorában.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×