Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Villámgyorsan elfogták a dunaújvárosi posta kirablóját

Egy órán belül elfogták azt a 43 éves budapesti férfit, aki kirabolta kedden a dunaújvárosi 2-es postát; a bűncselekmény során senki sem sérült meg, az elrabolt pénz később hiánytalanul előkerült - közölte a rendőrség.

A férfi fegyverrel a kezében követelte a kasszában levő pénzt, majd miután megkapta, távozott a helyszínről - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rablás után alig egy órával koccanásos közlekedési baleset történt a Hankook gyár előtti körforgalomnál. A baleset okozója nem akarta elismerni a vétkességét, sőt, szemmel láthatóan ittas volt. A történtekre és a vitára felfigyeltek az éppen zajló kerékpáros felvonulást biztosító rendőrök - tette hozzá R. Szabó Ágnes.

Tájékoztatása szerint a rendőröknek az akkor már birtokukban levő személyleírás alapján ismerősnek tűnt a férfi, annak ellenére, hogy az időközben pirosra váltotta a postarablásnál használt szürke pólóját és levette az akkor viselt baseballsapkát. A rablásnál viselt holmikat és a rabolt pénzt a kocsiban, egy szatyorban meg is találták a rendőrök.

Folyik a férfi gyanúsítotti kihallgatása. Az első információk szerint azt mondta, hogy anyagi gondjai voltak, s mivel áruterítőként jól ismerte a környéket, postarablással akart pénzhez jutni.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Főleg azok körében népszerűek a balatoni ingatlanok, akik sokat dolgoznak home office-ban, de a nyugdíjas korosztály is élénk ezen a lakáspiacon – mondta az InfoRádióban az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője. Markó Ildikó szerint árakban, vevőkörben, épületállományban és befektetési lehetőségekben is elég nagy különbségek vannak az északi és a déli part között, de a prémium kategóriákra is van kereslet.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×