Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
314.02
bux:
150380.18
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Támadást hazudott, pedig magát herélte ki

Önmagát herélte ki az az oromi férfi, aki azt állította, hogy mások csonkították meg Szabadkán - tájékoztatta a nyilvánosságot péntek este a szabadkai rendőrfőnök.

Az Észak-Bácskában nagy visszhangot keltett esetről Borivoje Mucalj elmondta: a nyomozás kiderítette, hogy a 43 éves P. Károly kedden délután saját házának udvarán, egy istállóban pengével felvágta herezacskóját, és kivette heréit. Később, a kihallgatás során régóta fennálló egészségi problémáival magyarázta tettét.

Miután az öncsonkítás következtében erősen vérezni kezdett, elmondta feleségének, hogy mit tett. A feleség kórházba vitte, ahol a férfi feljelentést tett. P. Károly az esetet úgy állított be, hogy Szabadkán este nyolc óra tájban négyen megállították, 50 eurót követeltek tőle, majd miután azt a választ kapták, hogy nincs pénze, megfosztották heréitől.

Borivoje Mucalj szerint P. Károly ellen feljelentést tesz a rendőrség a hatóságok megtévesztése címén.

Az eset kapcsán Sasa Vucinic szabadkai polgármester kijelentette, hogy a városban az erőszakos bűncselekmények száma tűrhetetlenül megnőtt, ezért csütörtökön sürgősen tanácskozásra hívta össze a körzeti bíróság, a rendőrség és más, a közbiztonságért felelős szervek képviselőit.

A tanácskozás résztvevői megállapodtak abban, hogy az elharapózott erőszak miatt a szabadkai rendőrségen belül "intervenciós osztály" alakul. Arra jutottak, hogy szükség van a városban hét végi bírói ügyeletre, illetve a belvárosban térfigyelő kamerákat kell elhelyezni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×