Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
315.3
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Perel a nő, aki 16 éven keresztül szomszédja helyett is fizette a vízdíjat

Tizenhat éven keresztül szomszédja helyett is fizette a vízdíjat egy brit nő. Jean Shaw a tévedés miatt pert kezdeményezett.

Beperelte a vízmű-vállalatot az a brit nő, aki 16 éven keresztül szomszédja helyett is fizette a számlákat.

Jean Shaw 1992-ben költözött a bradfordi házba férjével és két gyermekével. A nő már azon is csodálkozott, hogy első vízdíja 75 font volt, ami ezelőtt 16 évvel hatalmas összegnek számított.

Férje később elköltözött, de a számlákban szereplő összegek továbbra is magasak maradtak, így a nő azt gyanította, gyermekei pazarolják a vizet.

Végül aztán mindkét gyermeke elköltözött, és mivel a fogyasztás még mindig soknak tűnt, a nő megvizsgáltatta a vezetékeket, mert arra gyanakodott, valahol szivárog a víz. A vízmű-vállalat munkatársa idén februárban vizsgálta meg a csöveket, és észrevette, hogy a szomszéd ház vezetékei is Jean Shaw vízmérőjéhez vannak bekötve.

Az 50 éves nő sírni kezdett, amikor megtudta, hogy szomszédja fogyasztását is neki kellett fizetnie 16 éven keresztül.

A helyzet azonban csak még rosszabbá vált, ugyanis a társaság még fél éven keresztül a szomszéd fogyasztását is magába foglaló számlát postázott a nőnek.

A yorkshire-i vízmű-társaság nem tudta megállapítani, hogy Jean Shaw mennyivel fizetett többet az évek során, így 150 fontnyi jóváírást adtak neki. A nő ezzel természetesen nem érte be, és 10 ezer fontra perelte be a vállalatot a pluszkiadásokra és a családját ért mentális megterhelésre hivatkozva.

A nő megpróbált takarékoskodni a vízzel a magas számlák hatására - hetente csak egyszer mosott, a WC-ben nem mindig húzta le a vizet, míg gyermekei közös fürdővízben mosakodtak -, ám mivel a vízdíj nem csökkent, ez komoly lelki problémákat is okozott neki.

A cég elismerte hibáját, és jelezték, hogy megpróbálnak megegyezni a nővel a kompenzációról.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×