Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
314.48
bux:
150527.65
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Háborús bűnökkel vádolják az angolokat a franciák

Háborús bűnöket követtek el az angol katonák az agincourt-i ütközet során - vélekednek francia történészek. A szakértők szerint az sem igaz, hogy az 593 évvel ezelőtt vívott csatában a franciák hatalmas túlerőben voltak V. Henrik angol király seregéhez képest.

Túlértékelik az angolok az agincourt-i győzelmet - állítják francia történészek, akik szerint V. Henrik serege az ütközet során alattomos módon végzett az ellenség soraiban felvonuló nemesekkel. A szakértők, egy, a csata helyszínén és évfordulóján tartott konferencián azt is bemutatták, miféle nemtelen eszközökhöz folyamodott az angol hadvezetés.

"Az eltorzított tényeket igyekszik tisztázni ez a konferencia. Egész Franciaországból érkeztek szakértők, akik a csatával kapcsolatos tényeket vonultatnak fel, nem pedig pletykákat és találgatásokat" - mondta Cristophe Gilliot francia történész, az agincourt-i Középkori Történelem Múzeuma igazgatója.

"A legkevesebb, hogy azt mondjuk: az angolok tisztességtelenül viselkedtek. Tény, hogy a középkor erőszakos időszak volt, ám az angolok számlájára olyan tettek írhatók, amiket ma háborús bűnöknek neveznénk" - tette hozzá a szakértő.

Az V. Henrik vezette angol had 1415. október 25-én, pénteken ütközött meg a franciákkal az észak-franciaországi Calais-tól nem messze, és - főleg íjászainak köszönhetően - fölényes győzelmet aratott  százéves háború leghíresebb csatájában.

A korabeli francia leírásokból kiderül, hogy a csatában VI. Károly király oldalán 9 ezer vándor lovag és 3 ezer, a környéken élő vett részt. Henrik is hasonló létszámú haddal érkezett a kontinensre, ám seregéből 3 ezren elestek a korábbi, harfleuri ostromnál, vagy vérhas végzett velük. Az angol krónikások eszerint tévesen állították, hogy az ütközetet 150 ezer francia ellen 6 ezer angol nyerte meg.

Cristophe Gilliot szerint azonban arra is muszáj emlékezni, miféle gaztetteket követtek el az angol katonák a csatában: a foglyokat egy csűrbe terelték, amit rájuk gyújtottak, Alencon hercegét pedig, aki Henrikre támadt, ám megadta magát, a király negyvenfős testőrsége kaszabolta össze.

Bár a konferenciára nem hívtak meg angol szakértőket, a La Manche-csatorna túlsó oldalán is akad, aki szerint túlzóan írtak a krónikák Henrik seregének diadaláról. Anne Curry, a Southamptoni Egyetem professzora szerint ennek oka az volt, hogy olyan benyomást keltsenek: "a bátor kis Anglia legyőzte a gonosz franciákat".

Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartottal első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter miniszterelnök adott tájékoztatást a csütörtök délutáni kormányszóvivői eseményen, ahol a legfontosabb téma a Paksi Atomerőmű körül kialakult alacsony Duna-vízszintből fakadó probléma kezelése volt. A további kormánydöntésekről külön nyilvános eseményt terveznek. A beruházást kiemeltté nyilvánította a kormány, holnap reggelre mindkét bárkát a helyére rögzítik és szükség esetén elindul a folyamatos süllyesztés. A sajtótájékoztatón elhangzott: a fenékküszöb létrehozásával a cél, hogy a Duna vízszintjét legalább 50 centiméterrel megemeljék, ezzel sikerülhet elérni, hogy a Paksi Atomerőmű minden blokkja újrainduljon. Ez egy állandó (fenékküszöb) és egy rásegítő megoldás (bárkasüllyesztés) a havariahelyzetre - ismertette Magyar Péter. A Portfolio a helyszínről élőben tudósít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×