Infostart.hu
eur:
360.37
usd:
309.3
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Hét évig élt a férjével - mire rájött, hogy valójában nő

Érvénytelenítheti házasságát egy asszony, aki csak válása után jött rá, hogy volt férje valaha nő volt. Az exférj azt állítja: neje tudott a titkáról.

Jennifer Jack 16 évesen találkozott Andrew Mirelesszel, aki valaha Phyllis Mireles volt.

Később a pár összeházasodott, és, bár Jennifer mindig csodálkozott, miért viselkedik partnere furcsán a hálószobában, csak hét évnyi együttélés, és a válás után jött rá a titokra.

Az asszony számára akkor derült ki, hogy volt férje eredetileg nőnek születetett, amikor végiglapozta annak középiskolai évkönyvét, és észrevette a képét, amely alatt egy női név szerepelt.

Andrew Mireles, aki fizikailag még mindig inkább nő, mint férfi, azt állítja, hogy volt felesége ismerte a múltját.

"Megbeszéltük, és úgy döntöttünk, hogy együtt maradunk. Õ határozott úgy, hogy mellettem marad" - közölte Mireles.

Az egykori házastársak most azon vitáznak, hogy kinél éljen két gyerekük. Az egyik kicsi Jennifer Jack egy korábbi kapcsolatából született, míg a másik mesterséges megtermékenyítés segítségével jött a világra.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×