Infostart.hu
eur:
358.69
usd:
308.44
bux:
132721.12
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Kiegészített gyanú a móri ügyben

Újabb minősítő körülményt illesztett a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyolc emberéletet követelő móri bankrablás egyik feltételezett elkövetője, W. Róbert elleni gyanúhoz - mondta el az Inforadio.hu-nak a férfi ügyvédje.

Lichy Gábor közölte: az ügyészség két hónappal meghosszabbította az egy éve fogva tartott, a móri bankrablásban való részvétellel gyanúsított W. Róbert előzetes letartóztatását.

A móri ügyben az ügyészség január 23-án utasította a nyomozás folytatására a Nemzeti Nyomozó Irodát, az ujjlenyomat- és a fegyverszakértői vélemény hiányosságai miatt.

W. Róbert ügyvédje az Inforadio.hu-nak beszámolt arról is, hogy a nyomozó iroda eddig több emberen, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsította védencét, most ezt kiegészítették az "előre kitervelten" minősítő körülménnyel is.

Lichy Gábor arra számít, hogy a nyomozó iroda még ebben a hónapban kiegészíti az indítványát, a vádirat pedig márciusban vagy áprilisban készülhet el. Az indítvány kiegészítésére egyébként március 5-ig adott időt az ügyészség.

A Nemzeti Nyomozó Iroda december 20-án jelentette be, hogy vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást a móri ügyben. Az akkori közlés szerint a bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy - az időközben öngyilkosságot elkövető - N. László a felelős nyolc ember haláláért, a bűncselekményben pedig társa volt W. Róbert.

N. Lászlót és W. Róbertet 2007. februárja óta gyanúsítja a rendőrség a móri mészárlással. Előtte Kaiser Edét és Hajdú Lászlót gyanúsította, előbbit a bíróság még N. Lászlóék felbukkanása előtt tényleges életfogytiglani börtönre ítélte a gyilkosságok miatt.

Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Jelentett az Nvidia - Mit csinálnak a tőzsdék?

Jelentett az Nvidia - Mit csinálnak a tőzsdék?

Tegnap megérekzett a felpattanás az amerikai tőzsdékre, miután kedvező hírek érkeztek Iránból. A befektetők kiemelten figyelték szerdán az Nvidia első negyedéves gyorsjelentését is, a vállalat pedig ezúttal sem okozott csalódást: bőven verte a várakozásokat. Ezt követően Ázsiában a japán tőzsde pattant nagyot reggel, Európában viszont visszafogott mozgásokat láthatunk. A magyar tőzsdén is óvatos a hangulat, nagyot esett viszont az OTP, ami annak tudható be, hogy mától osztalékszelvény nélkül forognak a bank papírjai. Gazdasági események szempontjából az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzéséreé, illetve beszerzési menedzserindexekre lesz érdemes figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×