Infostart.hu
eur:
361.61
usd:
310.8
bux:
131406.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Madeleine-ügy: kétbalkezességről suttognak a portugál rendőrök is

Fontos bizonyítékok veszhettek kárba Madeleine McCann ügyében, ugyanis a nyomozók a négyéves brit kislány ágyában talált nyomok többségét nem küldték el laboratóriumi vizsgálatra.

A portugál rendőrök egyedül az ágyban talált hajmintákat küldték el részletes vizsgálatra, de a többi lehetséges bizonyíték, köztük akár a négyéves gyermek elrablójának ujjlenyomatai, DNS-e és ruhadarabjai felett is átsiklottak.

A portugál bűnügyi labor munkatársa egy lapnak elmondta, hogy hasznos lehetett volna a májusban eltűnt Madeleine McCann utáni nyomozás szempontjából, ha a kislány ágyneműjét, a lepedőt, a párnát és az ágymatracot is megvizsgálhatták volna.

"Fontos nyomokat találhattunk volna ezeken a tárgyakon" - tette hozzá a név nélkül nyilatkozó rendőrségi munkatárs.

A rendőrök korábban azt állították, hogy azért veszhettek kárba értékes bizonyítékok, mert a szoba, ahonnan a gyermek eltűnt, nem volt megfelelően biztosítva.

Madeleine McCann szülei és brit szakértők többször is kritizálták a portugál hatóságokat, hogy nem tettek meg mindent a gyermek megtalálásáért.

A portugál rendőrök ugyanakkor továbbra is úgy vélik, hogy a szülőknek is közük lehet a kislány eltűnéséhez.

A hatóságok a szülők után hivatalosan is gyanúsítottá minősítették a McCann-házaspár barátait, akikkel együtt vacsoráztak Madeleine május 3-ai eltűnése idején.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Minden korábbinál határozottabban kiállt a budapesti olimpiai és paralimpiai rendezés mellett Karácsony Gergely. A főpolgármester a MOB közgyűlése után az InfoRádiónak adott interjúban egyértelművé tette, hogy a városhoz kell szabni a két kiemelt sporteseményt, nem fordítva, és hogy Budapesten kívüli helyszíneket is be lehetne vonni. Beszélt a szolidaritási adóról szóló egyeztetésekről és arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés hangvétele és munkája megváltozik.

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Sulyok Tamás nem akar lemondani, Orbán Anita tárgyalást kezd Ukrajnával a kárpátaljai magyarokról

Sulyok Tamás nem akar lemondani, Orbán Anita tárgyalást kezd Ukrajnával a kárpátaljai magyarokról

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×