Infostart.hu
eur:
390.45
usd:
337.75
bux:
121795.19
2026. március 20. péntek Klaudia

Három gyermek halt meg az illegális homokbányában

Három 12 éves gyermek halt meg kedden délután a leomló homokfal alatt a Veszprém megyei Sümegprága határában. Két gyermeket az omlás után hamar megtaláltak, a harmadikat azonban órákon át keresték - mondta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

Kedden este még nyomkereső kutyát is vittek a helyszínre, adott is jelzéseket, és éppen azon a területen, ahová még délután a gyermekek kimentésének megkezdésekor rakodták a lezúdult homokot - mondta Zöld János ezredes, aki elmondta, hogy 21 óra 30 percig teljesen átrakták a homokdombot, ám újabb áldozatra nem akadtak.

A faluból azonban három gyermek hiányzott, és ez mindenképpen indokolta a további keresést. Végül a tragédia harmadik áldozatára 22 óra után néhány perccel leltek rá az órák óta dolgozó tűzoltók. A gyermek holttestét azért találták meg nehezen, mert az nem a leomlott homoktömeg alatt volt, hanem  mélyen bent a löszfal alatt - mondta Zöld János.

Ez azt  valószínűsíti, hogy a gyermekek meglehetősen hosszú alagutat fúrtak a homokfal alá, és az utolsóként megtalált fiú tartózkodott legbelül az omláskor.

Az ezredes kitért arra is, hogy az illegálisan "üzemelő" homokbányánál veszélyt jelző, illetve a területre való bemenetelt tiltó táblák nem voltak kihelyezve.

Dániel-Tóth Zoltán, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban elmondta: egy 15 éves fiú az őszi szünidőben rokonlátogatáson tartózkodott Sümegprágán, s délután három helybeli 12 éves gyermekkel kibiciklizett a faluból a homokbányához, hogy ott barlangot építsenek.

A megbontott homokfal azonban ráomlott a gyermekekre, és csak a 15 éves fiú tudott elugrani a lezúduló föld elől - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a  fiú kerékpárral gyorsan a néhány száz méterre lévő műúthoz ment, ahol egy autóst leállítva elmondta a történteket.

Az autós - miután meggyőződött arról, hogy valóban leomlott a homokfal - értesítette egy földmunkagéppel dolgozó ismerősét és a rendőrséget is.

A helyszínre érkező rendőrök, tűzoltók és a segítséget nyújtó helybeliek hamarosan megtalálták az egyik, majd később a másik gyermek holttestét, de órákon át kutattak a harmadik gyermek után.

A szóvivő hangsúlyozta azt is, hogy a falu határában, a löszös talajú legelőnél évekkel ezelőtt spontán alakult ki a homoklelőhely, a környéken mindenki így ismerte, és sokan jártak oda homokért.

A rendőrség helyszíni szemlét tart, adatokat gyűjt, s megkezdte a vizsgálatot a felelősség megállapítására, és a bányaterület tulajdonosának a kiderítésére - tájékoztatott Dániel-Tóth Zoltán.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Uniós csúcs: unalmas technokrata reformokat akartak, helyette Magyarország került a kereszttűzbe

Uniós csúcs: unalmas technokrata reformokat akartak, helyette Magyarország került a kereszttűzbe

Bár versenyképességi reformokért gyűltek össze Brüsszelben a tagállami vezetők, végül az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel körüli konfliktus határozta meg az ülést. Orbán Viktor miniszterelnök a Barátság kőolajvezeték leállására hivatkozva már nemcsak az olajszállítás helyreállítását, hanem jövőbeli garanciákat is követelt, ami éles reakciókat váltott ki a többi tagállami vezetőből. A vita során a szokásos diplomatikus hangnem helyett a lojális együttműködés megsértéséről, a Tanács hitelességének kockázatáról és politikai zsarolásról beszéltek a nagyobb tagállamok és uniós intézmények vezetői. Bár a végkövetkeztetésekben részletes gazdasági és energiaügyi reformok szerepelnek – köztük egy 30 milliárd eurós beruházásösztönzési csomag, valamint szabályozáscsökkentései vállalások –, a csúcs politikai mérlege egyértelműen a magyar vétó körüli újabb konfliktus felé billent el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×