Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Kapcsolat van a kisgyermekek fővárosi és borsodi eltűnése között?

Ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki az országos rendőrfőkapitány a Margitszigeten elveszett kisfiú, valamint az Emődről eltűnt kislány megtalálása érdekében - mondta Bodnár Zsolt rendőrezredes, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Takács Dominik még augusztus 3-án a Margitsziget Árpád híd alatti területéről tűnt el, míg a két éves Tóth Paula Valéria szeptember 4-én az emődi családi házuk udvaráról.

Ötmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az országos rendőrfőkapitány, a pénzt az kaphatja meg, aki elősegíti a közelmúltban Budapesten, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön eltűnt kisgyerekek megtalálását - közölte a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.

Bodnár Zsolt kiemelte: a döntéssel a lakosságot akarják érdekeltté tenni a két gyermek megtalálásában.

Az összesen ötmillió forintot az információk hasznosságának arányában osztják szét - hangsúlyozta a rendőrezredes. Hozzátette: egyelőre nem jelentkezett senki érdemi információval.

A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese elmondta: a kétéves Tóth Paula Valéria szeptemberi, és a szintén kétéves Takács Dominik augusztusi eltűnése kapcsán indított alapeljárások befejeződtek. A rendőrök most a körülményeket ellenőrzik, és végignézik az összes felmerült lehetőséget - tette hozzá.

Bodnár Zsolt kiemelte: azt is vizsgálni kell, hogy van-e kapcsolat a két gyermek eltűnése között. Erre az időbeli közelség és Takács Dominik családjának borsodi kötődése miatt van esély - hangsúlyozta.

Az Országos Rendőr-főkapitányság körözési csoportot hozott létre a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a közelmúltban eltűnt két gyermek felkutatása érdekében, mert a rendőrség esélyt lát arra, hogy nem következett be tragédia, de nem zárják ki a bűncselekmény lehetőségét sem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kinyíltak a szavazófülkék, megkezdődtek az országgyűlési választások: igazolványt a zsebbe!
Részletek

Kinyíltak a szavazófülkék, megkezdődtek az országgyűlési választások: igazolványt a zsebbe!

Reggel 6-kor országszerte megnyíltak a szavazófülkék. Lakcímkártyát idén már nem kell vinni, DÁP-on személyit bemutatni viszont nem érvényes. Tisztázottak a mozgóurna-igénylési szabályok. Reggel 6-tól este 7-ig – adott esetben még tovább – valamivel kevesebb mint 8 milliónyian adhatják le voksukat, de a levélszavazatokkal együtt akár 8,1 millió voks is lehetne 100 százalékos részvétel esetén. Igaz, 2022-ben is „csak” 69,59-es részvételi arány jött össze. Minden információ az országgyűlési választások lefolyásáról.

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×