Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
326.16
bux:
142824.75
2026. november 6. péntek Lénárd

Panaszkodnak az emberek: elegük van a hírességek botrányaiból

Túl sokat foglalkozik a média a hírességek botrányaival. Egy felmérésből kiderült, hogy az amerikaiak döntő többségének elege van a botrányokból.

Tíz megkérdezett amerikaiból kilenc gondolja úgy, hogy "túl sokat" foglalkozik a sajtó a hírességek botrányaival - derült ki a Pew felméréséből. Csak a megkérdezettek 2 százaléka szeretne még ennél is többet megtudni bálványainak rossz szokásairól.

Az amerikaiak fele a sajtót tesz felelőssé a botrányok kezelése miatt. Egyharmaduk szerint a közvélemény a "bűnös", mert boldogan fogyasztja ezeket a híreket, 12 százalékuk szerint pedig a felelősség egyforma arányban oszlik meg a média és a közvélemény között.

"A szokásos kérdés merül fel, vagyis, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás. A sajtót és a közvéleményt is felelősség terheli" - vélekedett Jeff Jarvis, aki újságírást tanít a New York-i egyetemen.

A felmérésből az is kiderült, hogy például Paris Hilton júniusi börtönbüntetésének fejleményeit a megkérdezetteknek csupán 12 százaléka kísérte kiemelt figyelemmel. A bulvárfogyasztók azonban fáradnak; Lindsay Lohan letartóztatásának híre már csak minden tizediket érdekelte ennyire.

Jarvis azonban úgy véli: bár csökkenhet az érdeklődés a hírességek botrányai iránt, megszűnni soha nem fog. "Az érdeklődés néha lanyhul, majd újult erővel ébred fel" - vélekedett.

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×