Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
326.16
bux:
142824.75
2026. november 6. péntek Lénárd

Lebukott David Beckham

Még nem is edz, de máris fejmosást kapott a mestertől David Beckham. A focistát ugyanis rajtakapták, hogy hamburgert eszik.

Bajba sodorta David Beckhamet a nagy népszerűség. A Los Angeles Galaxy sztárját az Egyesült Államokban is mindenhova kísérik a lesifotósok, így azt is lefényképezték, hogy a még mindig sérült sztár hamburgert eszik az egyik gyorsbüfében.

"Sajnos lekaptak egy olyan helyen, ahol nem lett volna szabad lennem, hiszen sportoló vagyok" - ismerte be bűntudatosan a 32 éves focista.

Frank Yallop alaposan megmosta Beckham fejét a kilengés miatt. Yallop 2006 júniusa óta a csapat vezető edzője; a mester előtte két évig a kanadai válogatottat irányította.

Beckham bevallotta azt is, hogy már kényelmetlen a számára a nagy érdeklődés, ezért a múltkor egy étterem hátsó ajtaján távozott a feleségével, hogy elkerülje a kinn várakozó paparazzókat.

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×