Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
326.16
bux:
142824.75
2026. november 6. péntek Lénárd

Halála után lettek újabb gyermekei a sztárénekesnek

A DNS-tesztek alapján legalább két további gyermeke van a tavaly elhunyt amerikai énekes legendának, James Brownnak.

Több tucatnyian kértek DNS-vizsgálatot, azt állítva, hogy a soul keresztapjaként ismertté vált énekes gyermekei. A vizsgálatok többsége nem mutatott ki egyezést az allélok között, néhány teszt még nem zárult le, de két esetben igazolták, hogy James Brown gyermekeiről van szó.

A 45 éves LaRhonda Petitt esetében a vizsgálat 99,99 százalékos valószínűséggel mutatta ki, hogy a 2006 decemberében elhunyt énekes lánya. Ezek alapján ő James Brown legidősebb gyermeke.

Az énekes és a korábban légikísérőként dolgozó nő anyja az 1960-as évek elején találkoztak Brown egyik koncertje után, de kapcsolatuk nem tartott sokáig.

A 45 éves nő elmondta, hogy többször is beszélt a 73 évesen elhunyt énekessel, de a legendás Brown egyszer sem ismerte el, hogy ő az apja.

"Mérges voltam, hogy nem tett semmit anyámért és értem. Jobb életem lehetett volna" - fogalmazott a korábbi légikísérő.

A másik valószínűsített Brown-gyermek nevét nem hozták nyilvánosságra.

James Brown korábban azt ismerte el, hogy hat gyermeke van, ennyien szerepelnek végrendeletében is.

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×