Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Egy kislány szalad az iskolába iskolatáskával a hátán.
Nyitókép: Getty Images/primipil

Nemcsak iskolatáskát, esélyt is ad a Katolikus Karitász

Száznyolcvanöt vajdasági család részesül a Katolikus Karitász iskolakezdési támogatásában, az iskolatáskák több mint egy tucat vajdasági településre jutnak el – közölte Paskó Csaba, a szabadkai Caritas elnöke kedden Szabadkán.

Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója a támogatások átadásakor elmondta: a Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű programot több mint 15 évvel ezelőtt indították el, azóta pedig a tapasztalatok és a családok valós igényei alapján folyamatosan bővítették.

A kezdeményezés tavaly a Lépcsőfok programmal egészült ki, így a segítség már nem ér véget az iskolatáskák és tanszerek átadásával. A szervezet a tanév során korrepetálással, tanulási segítséggel, gyógypedagógiai fejlesztéssel, valamint a tanuláshoz vagy tehetséggondozáshoz szükséges speciális eszközökkel is támogatja a gyermekeket.

Zagyva Richárd hangsúlyozta: a program így már nem egyszeri adományozást jelent, hanem hosszabb távú együttműködést a gyermek, a család és a Karitász között. Az idei programban összesen több mint kétezer gyermeket támogatnak, és több mint 1200 iskolatáskát adnak át. A legtöbb résztvevő Magyarországról kerül ki, de Kárpátalján és a Vajdaságban is bekapcsolódnak gyermekek a programba.

Az országos igazgató szerint az akció széles körű összefogással valósult meg. A július végén meghirdetett gyűjtéshez az adományvonalon és online bankkártyás adományozással lehetett csatlakozni, emellett vállalatok tárgyi felajánlásokkal segítettek, több településen pedig önkéntesek szerveztek tanszergyűjtést.

Zagyva Richárd a gyerekekhez fordulva úgy fogalmazott: az iskolatáska nem egyszerűen ajándék, hanem egyfajta „szerződés”. A Karitász vállalja, hogy segítséget nyújt a tanuláshoz, a diákoktól pedig azt kéri, hogy tanuljanak jól, és használják ki az előttük álló lehetőségeket.

Paskó Csaba, a szabadkai Caritas elnöke megköszönte a Katolikus Karitásznak, hogy a határon túli közösségekre is gondol. Hangsúlyozta, hogy a Vajdaságban a támogatás nem nemzetiségi vagy vallási alapon történik, különböző nemzetiségű és vallású családok egyaránt részesülnek belőle.

Az iskolakezdési segítséget befektetésnek nevezte, mert szerinte a gyermekek jövője és ezen keresztül a vajdasági közösség jövője is azon múlik, milyen tudást sikerül megszerezniük. Hozzátette: a megfelelő tudással rendelkező fiatalok később munkát találhatnak, értékes tagjaivá válhatnak a társadalomnak, családot alapíthatnak, és biztos megélhetést teremthetnek maguknak.

Paskó Csaba szerint ha arra keressük a választ, milyen lesz a Vajdaság tíz, húsz vagy harminc év múlva, akkor a most iskolába járó gyermekekre kell tekinteni. Az iskola ugyanis nemcsak tudást ad, hanem felelősségvállalásra és következetes munkára is nevel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Tízből négy magyar a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyikének tartja a korrupciót, ennél csak az inflációt és az egészségügy állapotát ítélik égetőbbnek – a többi között ez derült ki az Integritás Hatóság „Tiszta úton” kutatásából. Magyarországon ez az első reprezentatív felmérés, amely a korrupcióval kapcsolatos lakossági tapasztalatokat és attitűdöket vizsgálta. A részletekről Vajda Kinga, az Integritás Hatóság Tiszta úton című kutatási programjának vezetője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×