Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
314.58
bux:
150336.27
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Németh Zsolt az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Nyitókép: InfoRádió

Németh Zsolt: a Fidesz soha nem tett olyat, amit most tapasztalni lehet

Németh Zsolt szerint az új külügyi kormányzat az elmúlt három hónapban különösen nagy hibát nem követett el. Ugyanakkor a jogállami eszközök semmibe vétele nem fér bele Magyarország uniós és NATO-tagságába, hiszen mindkettő egyfajta értékközösség is – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes alelnöke.

A félfordulat irányában megtörténtek az első lépések az új külügyi kormányzat részéről, és különösebben nagy hibát az elmúlt három hónapban nem is vétettek, ami egy örvendetes dolog, annak ellenére, hogy meglehetősen éles viták vannak a magyar közéleten belül – fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában Németh Zsolt.

Ugyanakkor nem lehet a külpolitikától elvonatkoztatni a jogállami kérdéseket, hiszen – mint arra felhívta a figyelmet – mind az Európai Unió, mind a NATO egy értékközösség is, és „ebbe nem fér bele a jogállami eszközöknek az a fajta semmibe vétele, amit az elmúlt időszakban tapasztalunk”. Példaként kiemelte, hogy a köztársasági elnököt nem lehet kiiktatni, az Alkotmánybíróságot nem lehet fölszámolni, a miniszterelnöknek, illetőleg a képviselőknek a mandátumát nem lehet az európai demokráciáknak a gyakorlata alapján korlátozni.

„Nem lehet jogállamot építeni a jogállammal ellentétes eszközökkel,

és az elkövetkezendő időszakban, azt hiszem, hogy a legfontosabb nemzetközi kérdés is ez lesz, hiszen érinti azokat a viszonylatokat, ahol az értékszempontok meghatározó módon vannak jelen” – fejtette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes

Navracsics Tibor többszörös miniszter azt írta nemrégiben a Facebookon, hogy a Tisza hatalmi politikája ugyanolyan, mint a Fidesz hatalmi politikája, ami végül a Fidesz bukásához vezetett. Németh Zsolt a műsorban azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy ő azért lát érdemi különbséget; szerinte a Fidesz soha nem tett olyat, amit most tapasztalni lehet. „Tehát a jogállami normáknak ez a fajta semmibe vétele, ez nem jellemezte a független intézmények, ellensúlyok kiiktatása, politikai ellenfeleknek ez a fajta megsemmisítésére való törekvés. Minden határon túl van, amit most tapasztalunk” – tette hozzá.

Arra a felvetésre, miszerint a Fidesznél is volt „felülalkotmányozás” – lásd az Alkotmánybíróság gazdasági hatásköreinek elvonása, mihelyt azt tapasztalta, hogy az Alkotmánybíróság a kormány álláspontját nem osztja, vagy a korábbi jogértelmezési gyakorlatok használatának megtiltása –, azt mondta:

azok a lépések, melyek az Alkotmánybíróság hatásköreinek a korrekcióját illetik, mindenféleképpen vitaképesek és adott esetben támogatható intézkedései a kormányzatnak, de „az Alkotmánybíróságnak a lefejezése, aminek most vagyunk a szemtanúi, az nem ez.

Mint ahogy a köztársasági elnöknek a hatásköreiről is lehet vitatkozni, de a köztársasági elnöknek a kiiktatása egy mondattal egy alkotmánymódosítás keretei között a megfosztási eljárásnak a figyelmen kívül hagyásával szintén nem elfogadható” – magyarázta.

Németh Zsolt szerint tehát nem lehet egybemosni a dolgokat, ahogy ezt Navracsics Tibor tette.

A cikk alapjául szolgáló interjút Exterde Tibor készítette. A teljes beszélgetést alább megnézhetik, meghallgathatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Már több mint 50 százalékos pluszban a Rába, emelkedik a 4iG

Már több mint 50 százalékos pluszban a Rába, emelkedik a 4iG

Tegnap erős napot zártak a tőzsdék Amerikában, miután a legfrisebb fogyasztói árindex adatok közlése után a befektetők egyre agresszívabban kezdi kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Ezt követően Ázsiában ma reggel többnyire pozitív hangulatban zajlott a kereskedés, Európában pedig emelkedést láthatunk.  A magyar tőzsdén a vezető papírok kisebb elmozdulások vannak, a Rába részvényei viszont napközben több mint 50 százalékos pluszban is jártak, miután az osztrák versenyhatóság is jóváhagyta a CSG részesedésszerzését a Rábát közvetetten birtokló társaságban, valamint a Hirtenberger Defence Systemsben. A hírt követően jelentős pluszban a 4iG is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×