Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke A mi kék világunk! című szakmai konferencia keretében fenntarthatósági előadást tart óvodapedagógusok részére Kaposváron, a Klebelsberg Kollégiumban 2024. március 22-én, a víz világnapján.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

„Alkotmányellenes” – Megszólalt Áder János Sulyok Tamás elmozdításával kapcsolatban

Úgy fogalmazott, hogy alkotmányos puccsnak, közjogi szőnyegbombázásnak, hideg polgárháború kezdetének vagy egy orwelli világ megérkezésének is nevezhető a Sulyok Tamás eltávolítását övező helyzet.

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjának csütörtök reggel a YouTube-on közzétett epizódjában.

Áder János azt hangsúlyozta, Sulyok Tamás tervezett elmozdítása alkotmányellenes, az államfő tevékenységével kapcsolatos politikai és jogi vélemény két különböző dolog, és politikai véleményekből nem következhetnek jogi eljárások.

Úgy fogalmazott, hogy alkotmányos puccsnak, közjogi szőnyegbombázásnak, hideg polgárháború kezdetének vagy egy orwelli világ megérkezésének is nevezhető a Sulyok Tamás eltávolítását övező helyzet.

Az alaptörvény tizenhetedik módosítási javaslata kimondja, hogy ha a parlament elfogadja a módosítást, és az hatályba lép, a következő napon Sulyok Tamásnak távoznia kell a hivatalából.

Áder János kiemelte: Magyar Péter miniszterelnök a választások előtt több alkalommal kijelentette, hogy a Tisza Párt kormányra kerülése esetén eltávolítják az „Orbán-kormány bábjait", köztük Sulyok Tamást is, ám az alaptörvény világosan rögzíti, hogy a köztársasági elnököt csak megfosztási eljárás keretében lehet törvényesen elmozdítani a hivatalából.

A parlament kétharmaddal indíthatja el a megfosztási eljárást, amelynek során érveket kell felhozni. Bizonyítani kell, hogy az érintett törvénysértést, alkotmánysértést követett el, vagy a saját jogállására vonatkozó szabályt sértett. Ezt követően az eljárás az Alkotmánybíróságon folytatódik, ahol meghallgatják a köztársasági elnököt – ismertette.

A volt államfő azt mondta, a Tisza-kormány által sorolt ügyek, miszerint Sulyok Tamás nem szólalt meg az úgynevezett Szőlő utcai gyermekvédelmi ügyben, valamint Orbán Viktor 2024. március 15-én elhangzott, úgynevezett „poloskázó beszédével" kapcsolatban, nem szolgáltatnak elegendő indokot a leváltásához.

Áder János politikai vádaknak nevezte a felhozott ügyeket, azt emelte ki, hogy Sulyok Tamás ellen nem az alaptörvényben foglalt jogi eljárást indítottak, hanem egy politikai deklarációt foglaltak be az alkotmány záró rendelkezései közé.

Felidézte, hogy „Magyarországon van előképe a hasonló történéseknek": a második világháború után Nagy Ferencet, az akkori köztársaság első miniszterelnökét zsarolással távolították el. A gyermekével zsarolták meg, akit Rákosiék túszul ejtettek, és megüzenték neki, akkor kapja vissza, ha lemond.

Áder János történelmi párhuzamként említette Tildy Zoltánnak, a köztársaság első elnökének esetét, akinek a vejét 1948 végén hazaárulással vádolták meg és lemondatták, Tildyt pedig házi őrizetbe helyezték.

Amennyire Nagy Ferenc és Tildy Zoltán eltávolítása jogszerűtlen volt, ugyanannyira Sulyok Tamás eltávolítása is az – jelentette ki.

Hangsúlyozta, nem nevezhető megfosztási jogalapnak, hogy a Tisza-kormány azon a véleményen van: Sulyok Tamás nem testesíti meg a nemzet egységét.

Arra a kérdésre, hogy mit tenne Sulyok Tamás jelenlegi köztársasági elnök helyében, Áder János azt válaszolta, nem szeretne nyilvánosan javaslatokat megfogalmazni arra vonatkozólag, hogy Sulyok Tamás ellenjegyezze-e a lemondásáról szóló alkotmánymódosítást.

Felidézte: a Bokros-csomagot az Alkotmánybíróság több ponton alkotmányellenesnek találta, ám Göncz Árpád akkori köztársasági elnök kifogás nélkül aláírta. Ennek ellenére akkoriban senki nem kérte távozásra az államfőt – emlékeztetett, hozzátéve, hogy ezt a hagyományt is követhetnénk most.

Ha elfogadják a jelenlegi alkotmánymódosítást, az azt jelenti, hogy puccsal távolítják el a köztársasági elnököt, megsértve a magyar alaptörvényt, hiszen ebben az esetben visszamenőleges hatályú jogalkotás történik – mondta.

Áder János szerint az új államfőnek nem lesz tekintélye, nem fogja megtestesíteni a nemzet egységét, hiszen az elődjét alkotmányellenesen, alkotmányos puccsal távolítják el.

A volt köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy a jogállami kritériumok betartását és az alkotmányos garanciákat hiányolja az eljárásból.

Ha a Tisza Párt komolyan gondolja, hogy a jogállami szabályok betartásával gyakorolja a hatalmat, akkor ezt az alkotmánymódosítást vissza kell vonni - hangoztatta.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×