Ezen a héten csütörtökön lesz a kormány sajtótájékoztatója, 11 órakor.
Helyszín: Alkotmány utca 5., vagyis a Miniszterelnökség épülete.
Az InfoRádió és az Infostart mindenesetre élőben jelentkezik majd, tartson velünk csütörtök délelőtt!

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.
Hogyan működik a munkaidőkeret 2026-ban? Mutatjuk a szabályokat, a havi munkaidő számítását, a túlóra elszámolását és a munkabér kifizetésének feltételeit.
At least 21 flights across Europe are affected in what the UK government calls a "malicious hoax threat".