Infostart.hu
eur:
354.25
usd:
310.09
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál
Egy csatorna partja fűvel, náddal.
Nyitókép: Unsplash

Megcsinálják a hiányzó négy kilométert a Duna-Tisza közi Homokhátság vízátemelő rendszerében

Megkezdődik a homokháti vízpótlás befejező ütemének kiépítése – erről számolt be az InfoRádióban az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese.

„A homokhátsági vízpótlás kulcseleme, hogy a magas pontokra is fel kell juttatni a rendelkezésre álló vizet, jelen esetben a Tisza irányából. Ez azt jelenti, hogy szivattyúval kell átemelni a csatornaszakaszokban” – mondta az InfoRádióban Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese.

A szakértő elmondta, a teljes vízpótlási nyomvonal 32 kilométer hosszú, ebből eddig 28 kilométer valósult meg átemelési pontokkal, és most a záró 4 kilométer fog megépülni a fejlesztés során.

Az említett utolsó szakasz Mórahalom és Zákányszék térségében lesz. Ez egy fontos fejlesztés, mert amellett, hogy eljuttatja a tiszai vízkészletet Mórahalom határáig, a keresztező csatornarendszerekben vízleadási pontok jönnek létre, amivel létrejön a táji vízpótlás – emelte ki a főigazgató-helyettes. Gacsályi József leszögezte:

„ha ez a fennmaradó 4 kilométer is létrejön, akkor a klímaváltozás miatt felborult vízháztartási egyensúlyban is lehet a bevételi vízkészleteket pótolni”.

A mostani projekt kimondottan öntözésfejlesztési céllal valósul meg, de éves ciklusban üzemeltetve ezeket a rendszereket sokkal nagyobb vízgazdálkodási célokra is lehet működtetni – tette hozzá.

Az OVF műszaki főigazgató-helyettese szerint mindenképpen profitál majd a mezőgazdaság a beruházásból, mert a korábbi fejlesztések után is az volt látható, hogy ahol megjelenik a víz, ott néhány hónapon belül újraéled az élőhely. A mostani tehát szervesen illeszkedik abba az 5 projektbe, ami a teljes Homokhátság vízkészlet-gazdálkodását hivatott fejleszteni. Ezek közül ez az első állomás, ahol effektív kivitelezési munka kezdődik meg – tette hozzá.

A következő helyszínen, Tiszaalpár térségében pár napon belül megindul a közbeszerzési felhívás, a többi helyen pedig már olyan szinten áll a tervezés, hogy ott is hamarosan a kivitelezéssel lehet majd a munkát folytatni – sorolta Gacsályi József.

A szakértő arról is beszélt, hogy az elkészülő 32 kilométeren összesen 22 méteres a szintkülönbség, ide hat átemelési ponton keresztül lehet a vizet feljuttatni. A kapacitás összesen másodpercenként egy köbméter, amit a Tisza vízkészletéből fognak biztosítani. Mint mondta,

az ágazat elindította a Vizet a tájba programot, aminek a lényege a vízkészletekkel térben és időben való gazdálkodás, azaz ott kell betárazni belőle, ahol rendelkezésre áll, és ott, illetve akkor felhasználni, ahol és amikor szükséges.

A főigazgató hangsúlyozta: ez a legegyszerűbb módja egy tájhasználat-váltással a korábbi, szabályozás előtti, mély területeken a víz megtartásának és megőrzésének.

Mindez történhet a helyben keletkező vizek, például belvizek megtartásával, az árvizek kivezetésével, a magas hátsági területekre pedig energia felhasználásával, tehát szivattyúrendszerekkel lehet eljuttatni a vizet – részletezte a szakember. Arra is kitért, hogy az OVF a KEHOP Plusz programban 260 milliárd forint értékben fog hasonló fejlesztéseket megvalósítani, ebben benne vannak a dombvidéki területek helyben keletkező vizeinek visszatartása is. Az öt homokhátsági fejlesztés 94 milliárd forintból valósul meg, és ennek a láncnak az indulóprojektje a mórahalomi – szögezte le.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×