Infostart.hu
eur:
364.7
usd:
325.88
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
fotó: pixabay
Nyitókép: Pixabay

Lapinformációk szerint vesztegetés gyanúja miatt vitték el a rendőrök a DK-s alpolgármestert

Gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség Mezei Zsoltot, a DK dunaújvárosi elnökét. Az alpolgármester otthonában csütörtök reggel tartottak házkutatást, majd bevitték a nyomozó ügyészség épületébe.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a 24.hu az üggyel kapcsolatos megkeresésére válaszul azt mondta, hogy az ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsított meg egy Fejér vármegyei alpolgármestert, de az eljárás érdekeire való tekintettel az ügyben további információ nem adható.

Az ügyészség által közölt adatok szerint egy közbeszerzési eljáráson nyertes gazdasági társaság 2020 novembere és 2024 márciusa között vállalkozási szerződés alapján végezte a közép-dunántúli település közútjainak síkosságmentesítését. A vállalkozási díj pedig nettó 50 millió forint volt éves szinten.

A megalapozott gyanú szerint az alpolgármester 2024 januárjában közölte a munkálatokat végző cég vezetőjével, hogy szeretné, ha az általa képviselt gazdasági társaság részt venne a következő közbeszerzési eljárásban is, amely iránt már több cég is érdeklődött.

Az alpolgármester a nyertes pályázó kiválasztása és az újabb vállalkozói szerződés megkötése érdekében havi 500 ezer forint megfizetését kérte

– közölte az ügyészség.

Hozzátették, az ajánlatot az ügyvezető elfogadta, és hivatali működésének befolyásolása érdekében a megállapodás szerinti összeget három alkalommal ki is fizette az alpolgármesternek. Az időközben kiírt közbeszerzési eljárás nyertese a cégvezető által képviselt cég lett.

Az ügyészség tájékoztatása szerint az újabb vállalkozási szerződés megkötése előtt az alpolgármester a korábbi megállapodásuktól eltérően az 5 hónapos téli időszakra vonatkozóan havi ötmillió forintot kért, amelyet a cégvezető visszautasított.

A nyomozó ügyészség a mai napon kutatást végzett az alpolgármester lakóhelyén és az önkormányzatnál lévő munkahelyén, majd őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki.

Dobrev Klára, a DK elnöke szerint a történtek arra mutatnak rá, hogy „a Fidesz erőszakhoz nyúl a választás előtt”.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányult, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×