Infostart.hu
eur:
367.72
usd:
317.06
bux:
0
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
Az Advent Bazilika karácsonyi vásár Budapesten a Szent István téren 2025. november 14-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Lecsap a fogyasztóvédelem, indul a nagy karácsonyi razzia a vásárokban

Az ellenőrzések célja, hogy az ünnepi készülődés és vásárlások során az élelmiszer-biztonsági és higiéniai szabályok maradéktalanul érvényesüljenek. Eitmann Norbert, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság sajtófőnöke az InfoRádióban elmondta: ha súlyos kockázatot hordoz magában valamelyik termék, azonnal kivonják a forgalomból.

Teljes körű élelmiszer-biztonsági vizsgálatot rendelt el az adventi időszakra a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az ellenőrzések a karácsonyi vásárokat, piacokat, boltokat és az ideiglenes árusítóhelyeket egyaránt érintik. Az indoklás szerint az ünnepek közeledtével megnövekszik a kitelepült vendéglátóhelyek száma és az élelmiszerek forgalma, ami fokozott élelmiszer-biztonsági kockázatot jelent.

Az NKFH sajtófőnöke az InfoRádióban elmondta: a szakmai irányításuk alatt álló kormányhivatalokkal közösen azt ellenőrzik a következő hetekben az említett helyszíneken, hogy a különböző árusítóhelyek, eladók megfelelnek-e az előírásoknak. A teljes adventi időszakban vizsgálják a higiéniai szabályok betartását minden olyan boltban, üzletben vagy vásárban, ahol élelmiszereket árusítanak.

Megkülönböztetett figyelmet kapnak az aszalt és héjas gyümölcsök, az olajos magvak, valamint a szaloncukrok, hiszen ezek a termékek rendkívül népszerűek ebben a kiemelt időszakban.

Eitmann Norbert kiemelte: ezek a termékek, áruk speciális veszélyeknek és kockázatoknak vannak kitéve. Figyelmeztetett, hogy a lédig termékek esetében magas a keresztszennyeződés és/vagy a nyomon követhetetlenség kockázata, illetve a szezonális kitelepüléseken gyakori a nem megfelelő higiéniai feltétel és a nem dokumentált eredet. Továbbá az olajos magvaknál sűrűn tapasztalt jelenség az aflatoxin-szennyezés, az aszalt gyümölcsöknél pedig a kén-dioxid-tartalom és a penészesedés. A szaloncukornál a keveredés, a csomagolás leválása a termékről vagy a hiányzó allergénjelölés jelent kockázatot. A sajtófőnök hozzátette: mindezeket a karácsonyi vásárokban, a bevásárlóközpontokban, a vásárcsarnokokban és az idegenes árusítóhelyeken is figyelni fogják.

A hatóság munkatársai termékbiztonsági, piacfelügyeleti szempontból ellenőrzik a karácsonyi díszítőelemeket és a nem élelmiszer jellegű termékeket, árucikkeket is, például a fényfüzéreket, a karácsonyi ledeket, izzókat, hogy a fogyasztók biztonságban legyenek az ünnepek alatt.

Eitmann Norbert elmondta: a problémás fényfüzéreket és különböző elektronikai cikkeket az NKFH akkreditált laboratóriumában vizsgálják meg, és

ha súlyos kockázatot hordoz magában valamelyik termék, akkor kivonják a forgalomból, amiről időben tájékoztatja a hatóság a közvéleményt is.

Arra kéri a vásárlókat, hogy ne harmadik országból rendeljenek ilyen termékeket, ha az online vásárlás mellett döntenek, mert nincs garancia a jó minőségre és a biztonságra. Ugyanez igaz az aluljárókban árusított termékekre, amelyek szintén kockázatokat jelenthetnek.

A szabálysértőknek komoly bírsággal kell számolniuk

Az NKFH sajtófőnöke figyelmeztetett: a nem megfelelően működő fényfüzérek akár tűzeseteket, áramütéseket is okozhatnak. „A karácsonyi időszakban rengeteg lakástűz abból adódik, hogy nem megfelelő, nem biztonságos terméket vásárolnak, ennek pedig nagyon súlyos, akár életveszélyes következményei is lehetnek” – jegyezte meg Eitmann Norbert.

Úgy fogalmazott, az NKFH-nak nem az a célja, hogy mindenáron megbírságolja az árusokat vagy bezárassa a különböző árusítóhelyeket, hanem az, hogy a jogszabályoknak megfelelően működjenek. Ha viszont súlyos jogszabálysértés történik, akkor azonnali bírságolásra is van lehetőség. A hatóság minden esetben felhívja a kereskedelmi egységek, vendéglátóhelyek figyelmét, hogyan kell jogszabályszerűen és fogyasztóbarátszerűen eljárniuk.

A hatóság kiemelte azt is, hogy a szezonális megnövekedett forgalom során fokozott a kockázata a nem megfelelő minőségű termékek forgalmazásának, a hibás jelöléseknek, valamint a származási hely esetleges meghamisításának. Ebből adódóan a vizsgálatok kiterjednek a csomagolás nélkül, ömlesztve árusított, hazai és import héjas gyümölcsök (dió, mogyoró, mandula, gesztenye, földimogyoró, pisztácia stb.) tételeinek ellenőrzésére is.

(A nyitóképen: az Advent Bazilika karácsonyi vásár Budapesten, a Szent István téren.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megértést, nagyon jól jár, de aki csak megoldatja vele maga helyett a feladatokat, az „álvalóságba” kerül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Az idő új dimenzióját hozza el a mesterséges intelligencia, és ez egy hatalmas kihívás elé állít minket

Az idő új dimenzióját hozza el a mesterséges intelligencia, és ez egy hatalmas kihívás elé állít minket

Az idő mérésének fejlődése és a technológia gyorsulása alapjaiban változtatta meg a döntéshozatal ritmusát – a pénzügyi szektorban ez különösen jól megfigyelhető. A mesterséges intelligencia valós idejű jelzéseket képes előállítani, ám az átgondolatlan bevezetés komoly kockázatokat rejt, ha a szervezetek döntési struktúrái nem igazodnak az új sebességhez. A siker kulcsa nem az, hogy minden folyamatot felgyorsítsunk, hanem hogy tudatosan döntsük el: mikor érdemes az AI tempójához igazodni, és mikor kell megőrizni a lassabb, emberi döntési ritmust. A mesterséges intelligencia következő korszakát így nem feltétlenül a technológia fejlődése, hanem az ember tudatos megjelenése fogja meghatározni a folyamatokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×