Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Dobrev Klára
Nyitókép: Facebook / Dobrev Klára

A nyugdíjak svájci indexálását sürgeti a DK

Amíg a baloldal jelentős nyugdíjemelést hajtana végre, addig a jobboldali pártok továbbra is a nyugdíjasokon akarnak spórolni - mondta online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke.

Dobrev Klára a bal- és a jobboldal nyugdíjprogramjai közötti legfontosabb különbségnek nevezte, hogy amíg a Fidesz és a Tisza Párt is megtartaná a jelenlegi, infláción alapuló, de "azt sem elérő" nyugdíjszámítást, addig a DK visszaállítaná ezen járandóságok svájci indexálását. Emellett a DK a jobboldali pártoknál jóval magasabb, legalább havi 145 ezer forintos minimálnyugdíjat vezetne be - hangsúlyozta az EP-képviselő.

Az ellenzéki politikus azt is kijelentette, hogy a baloldal azonnali és jóval nagyobb nyugdíjemelést hajtana végre, mint a jobboldali pártok. Ennek részleteit ismertetve arról beszélt, hogy a 150 ezer forint alatti nyugdíjakat ötven, míg a 150-250 ezer forintos járandóságokat átlagosan 25 százalékkal növelnék.

A politikus úgy számolt, hogy egy havi 80 ezer forintos nyugdíjat a DK havi 145 ezerre, a Tisza Párt 120 ezerre, a Fidesz pedig 81 ezer 520 forintra emelne. Hozzátette, hogy a 150 ezres nyugdíjakat a Demokratikus Koalíció több mint 80 ezer, a Fidesz 2885, a Tisza Párt azonban egyetlen egy forinttal sem növelné. Dobrev Klára azt is hangoztatta, hogy a DK programja az átlagnyugdíjak esetében is jobb megoldást kínál, mint a jobboldali pártoké.

Címlapról ajánljuk

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×