Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: Központi Nyomozó Főügyészség

Robogóval rontott rá az ügyészségre a rendbontó nő - videó

A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a nőt, aki robogóval akart nekimenni az ügyészség épületének, és ügyészeket fenyegetett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A közlemény alapján az ügyészség a nőt augusztus 14-én internetes agresszió vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd tőle telefont és számítógépet foglalt le.

A gyanúsított a kihallgatása során a jegyzőkönyvet csak vonakodva írta alá, a tollat az asztalba vágta, és becsmérelte a jelen lévő ügyészeket; a kihallgatás után a nő távozott.

A nő aznap este visszatért, és az ügyészség bejáratánál kiabálva követelte az őrtől, hogy a lefoglalt eszközeit azonnal adják ki. Miután közölték vele, hogy csak másnap tud az ügyében intézkedni, kijelentette, hogy az ajtót összetörve úgyis bejut.

Az elkövető a robogójával kétszer nekiment az ajtó és járdaszakaszt határoló szegélykőnek azt a látszatot keltve, hogy az épületbe be akar törni.

Ezt követően a nő a közösségi médiában élő adást közvetített, amelyben a gyanúsítottként történő kihallgatását, valamint az informatikai eszközeinek lefoglalását végrehajtó ügyészeket, továbbá az ügyészséget szidalmazta és fenyegette - írták.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség elrendelte a nő őrizetbe vételét, majd gyanúsítottként hallgatta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

A büntetett előéletű, jelenleg is több büntetőeljárás hatálya alatt álló elkövető nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését - tették hozzá.

A nyomozó ügyészség indítványával egyetértve a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elrendelte - a szökés és a bűnismétlés veszélyére tekintettel - a gyanúsított letartóztatását; a végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, amelyet a Fővárosi Törvényszék elutasított - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Több mint 100 ezer új hallgató érkezik idén ősszel a felsőoktatásba, ami a tanévkezdéssel együtt jelentősen átalakíthatja a diákmunkapiacot. A Mind-Diák Szövetkezet szerint a diákok a nyári időszaknál kevesebb órát vállalnak majd, ugyanakkor a hosszú távú gyakornoki programok többsége változatlanul működik tovább, és egyre fontosabb szerepet kapnak a szakmai tapasztalatot nyújtó pozíciók.

Európa megállíthatatlanul melegszik, az átlagnál is jobban

A globális felmelegedés mellett Európa még az átlagosnál is jobban melegszik, méghozzá megállíthatatlanul, az 1980-as évek óta – derült ki az InfoRádió Aréna című műsorából, amelynek vendége volt Kis Anna éghajlatkutató, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszék tudományos munkatársa és Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza, akik a miértekről is részletesen szóltak.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: 10 millió forinthoz jutnak a magyar kkv-k, az autópálya-koncesszió lesz a következő dominó

Tisza-kormány: 10 millió forinthoz jutnak a magyar kkv-k, az autópálya-koncesszió lesz a következő dominó

Kapitány István gazdasági és energetikai tárcavezető szombaton bejelentette, hogy a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési program keretében a kormány 4+4 milliárd forint összegű kedvezményes hitelt és vissza nem térítendő támogatást folyósít mintegy 800, döntően mikro- és kisvállalkozás számára. Az úgynevezett 5+5 konstrukcióban minden érintett vállalkozás 10 millió forint extra forráshoz jut. A kabinet emellett az autópálya-koncesszió 35 éves szerződését is vizsgálni kezdi, Magyar Péter szerint ez lesz a kormány következő lépése a dohány- és kaszinó-koncessziók radikális átalakítása után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×