Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Sulyok Tamás köztársasági elnök (k), illetve a Magyar Szent István Rend kitüntetéssel elismert Farkas Bertalan, a HUNOR Magyar Űrhajós Program tanácsadója, nyugállományú dandártábornok, vadászpilóta, kutatóűrhajós (b) és Kapu Tibor, a HUNOR Magyar Űrhajós Program kutatóűrhajósa (j) az elismerések átadásán, az államalapítás és Szent István király ünnepén a Sándor-palotában 2025. augusztus 20-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Átadták a Magyar Szent István Rend kitüntetést

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

A Magyar Szent István Rendet évről évre Magyarország legmagasabb rangú elismeréseként adjuk át, az idei évben pedig a magyar űrhajózás két kiválóságának szeretnénk kifejezni, hogy teljesítményükkel nemcsak az űrkutatás históriájába és a világ tudománytörténetébe, hanem a magyarság szívébe is beírták a nevüket - emelte ki az államfő.

Ahogyan sportolóink sikerei, feltalálóink világszenzációi is minden magyar öröme és büszkesége, úgy a mai nap kitüntetettjeinek fantasztikus űrmisszióit is méltán övezi magyarok millióinak nagyrabecsülése - hangsúlyozta az államfő.

Civil érdemrend

Kutatások szerint Koptik Odo dömölki apát már az 1741-es országgyűlésen javasolta egy Szent Istvánról elnevezett nemesi lovagrend létrehozását. Esterházy Ferenc gróf 1760-ban nyújtott be részletes javaslatot az uralkodónak civil érdemrend létrehozására az 1757-ben alapított Katonai Mária Terézia-rend mintájára.

Esterházy újabb tervezetét Mária Terézia 1764. február 20-án fogadta el, és Esterházyt nevezte ki az alapítandó rend kancellárjává. A döntés hátterében az lehetett, hogy

a királynő 1764 júniusára országgyűlést hívott össze, amelyen a hadiadó emelését szerette volna elérni, s e gesztussal a rendek jóindulatát igyekezett elnyerni.

A Szent István Rend (Insignis Ordo Sancti Stephani) alapítására a királynő legidősebb fia, József főherceg - a későbbi II. József - római királlyá történő koronázásának napján, 1764. május 5-én került sor, és másnap már megtörténtek az első adományozások.

A rend magyar jellegének hangsúlyozása érdekében a királynő a jeles alkalomra magyar viseletben jelent meg, kíséretét kizárólag magyar nemesek alkották és fontos szerepet játszott a ceremónián a magyar testőrség.

A rend ünnepe augusztus 20., Szent István király emléknapja, nagymestere az uralkodó lett, latin nyelvű jelmondata így szólt: "publicum meritorum praemium", azaz a köz szolgálatában szerzett érdemek jutalma.

Az alapszabály a rend tagjainak számát százban határozta meg három osztályban: 20 nagykeresztes, 30 parancsnok és 50 kiskeresztes, e számba az egyházi tagokat nem számították bele. A kitüntetést csak férfiak kaphatták (az egyetlen kivétel az alapító Mária Terézia volt), az első két osztályban a kitüntetés elnyeréséhez négy generációra visszamenőleg kellett nemesi származást igazolni, bár ettől kivételes esetben eltekintettek. A nagykereszttel belső titkos tanácsosi, a parancsnoki kereszttel grófi vagy bárói rangot, a kiskereszttel bárói rangot lehetett kérelmezni.

A három osztály jelvénye nagyságban eltérő aranyszegélyű, sötétzöld zománcos kereszt volt, fölötte a magyar királyi korona képével, a nagykereszthez csillag is járt. A kereszt középpajzsa kerek, vörös zománcos, benne a koronás zöld hármas halmon fehér kettős kereszt áll, jobbról M.T., azaz M(aria) T(eresia) kezdőbetűk arany színben. A középpajzsot arany szegélyű karikagyűrű fogja körbe, benne a rend jelmondata. A jelvényt az első osztályban jobb vállon átvetett vállszalagon, a második osztályban nyakon, a harmadikban gomblyukban viselték.

A rendnek külön öltözete (vörös bársonyruha, vörös tafotával bélelt és hermelinnel szegélyezett zöld bársonymente és kócsagtollas vörös bársonykalap) is volt. A tagság nem volt örökölhető, a jelvényt és a ruhát a kitüntetett halála után vissza kellett szolgáltatni.

Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-as felbomlása után a Szent István Rend megszűnt, újjáalapítását a független Ausztria és Magyarország közötti vita gátolta arról, hogy Mária Terézia osztrák főhercegnőként, német-római császárnéként vagy magyar királynőként volt-e alapító. 1938-ban, az Anschluss (Ausztria német bekebelezése) után Horthy Miklós kormányzó rendelkezett a Magyar Királyi Szent István Rend adományozásáról, és átvette a rend nagymesteri tisztségét, de a felújított rendet csak néhány alkalommal adományozták.

A kitüntetéssel elsősorban polgári szolgálatokat ismertek el, politikusok, diplomaták, hivatalnokok és a 19. században már művészek és tudósok is megkaphatták. (A legenda szerint Arany János visszautasította a kiskeresztet, sőt válaszul írta volna A walesi bárdokat - a valóságban a költeményt 1857-ben írta, és tíz évvel később, a kiegyezés után kapta a kitüntetést, amelyet jobb meggyőződése ellenére, barátai unszolására elfogadott, de nem köszönt meg.)

Az elismerést protokolláris és külpolitikai okokból is osztották, így a listán szerepel a szabadságharcot leverő Windisch-Grätz herceg, a megtorlást vezénylő Haynau, avagy 1938 után Hermann Göring, a náci Harmadik Birodalom egyik vezetője és Joachim von Ribbentrop külügyminiszter is.

A Szent István Rendet 1946-ban, a köztársaság kikiáltásakor szüntették meg, majd 2011-ben a 2011. évi CCII. törvénnyel megújították. Az ismét a legmagasabb magyar állami kitüntetésnek számító Magyar Szent István Rend a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál.

A kitüntetést 2013-tól augusztus 20-án a miniszterelnök előterjesztésére adományozza a köztársasági elnök (aki tisztségénél fogva maga is kitüntetett). A Magyar Szent István Rendnek nincsenek osztályai, nők is megkaphatják, de a jelvény ugyanolyan, mint Mária Terézia korában volt.

Kapu Tibor a Magyar Szent István Rend kitüntetettje

Kapu Tibor 1991. november 5-én született Vásárosnaményban egy gépészmérnök-pedagógus házaspár első gyermekeként. Gyermekkorát Nyíregyházán töltötte, középiskoláit a város hatosztályos Krúdy Gyula Gimnáziumában végezte. Már kisgyerekként vadászrepülő, majd vadászgép-szerelő szeretett volna lenni, többször járt a kecskeméti repülőnapokon. Az érettségit követően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) a géptervezésre, majd a polimertechnikára specializált alap- és mesterszakos gépészmérnöki diplomát szerzett 2016-ban.

Előbb a gyógyszeriparban és az élelmiszeriparban szerzett tapasztalatokat, majd egy évig Belgiumban dolgozott az ipari automatizálás területén. Hazatérve az autóiparban, a Robert Bosch Kft.-nél akkumulátorfejlesztésre specializálódva dolgozott, az itt eltöltött öt évből egyet Kaliforniában töltött kiküldetésben. Ezt követően az űriparra váltott, majd jelentkezett a nemzeti kutatóűrhajós programba ((HUNgarian to ORbit - HUNOR), amelynek célja az volt, hogy Farkas Bertalan 1980-es űrrepülése után Magyarország ismét űrhajóst küldjön a világűrbe.

Jelentkezését a 2022. január végi határidő lejárta előtt szinte az utolsó pillanatban adta be. A komplex és szigorú, itthon és külföldön zajló többlépcsős kiválasztási folyamat során a fizikai és az orvosi alkalmasság mellett a több mint 240 jelentkező szellemi teljesítőképességét, testük teherbírását, személyiségük stabilitását, tudományos munkaszínvonalát, együttműködési készségét és döntési képességét is tesztelték. A kiképzést 2023. március 7-én négy jelölt - köztük Kapu Tibor - kezdhette meg, s a szakértői bizottság 2024. május 27-én jelentette be, hogy a kutatóűrhajós pozícióba Kapu Tibor gépészmérnököt, a kutatóűrhajós tartalékos pozícióba Cserényi Gyula erősáramú villamosmérnököt választották.

A kutatóűrhajósok küldetés-specifikus kiképzése 2024. augusztus 5-én kezdődött meg az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) houstoni Johnson Űrközpontjában. A NASA kiképzési programját, amely kiegészült az Axiom Space által biztosított különleges modulokkal, illetve a SpaceX tréningjeivel, a magyar küldetésspecialista 2025. április 12-én sikeresen teljesítette.

A negyedik nemzetközi kereskedelmi űrmisszió, az Axiom-4 küldetés (Axiom Misson 4) négy tagú legénysége - az amerikai Peggy Whitson, az indiai Shubhanshu Shukla, a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewski és a HUNOR képviseletében Kapu Tibor - 2025. június 25-én indult útnak a Dragon űrkapszulával és július 15-én érkeztek vissza a Földre. Kapu Tibor 18 napot és 43 percet töltött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), ahol több mint 60 tudományos kísérletet végeztek el. A magyar űrhajós 25 kísérlettel járult hozzá a küldetés sikeréhez, ezek között szerepeltek anyagtudományi és orvosbiológiai kísérletek, folyadékvizsgálatok, sugárzásmérési, biológiai, fizikai, meteorológiai és agrármérnöki kutatások egyaránt. Kapu Tibor többször is bejelentkezett az ISS-ről, üzeneteket küldött az űrből, tartott sajtótájékoztatót és rendhagyó fizikaórát, kérdezhették középiskolások és beszélgetett Orbán Viktor miniszterelnökkel. (Cserényi Gyula kiképzett űrhajós a Földről segítette az űrállomáson dolgozó magyar kutatóűrhajós munkáját.)

Kapu Tibor a rehabilitációs időszakot követően augusztus 18-án érkezett haza Magyarországra. Tudni róla, hogy szabadidejében szívesen zenél és sportol, kosárlabdázik, rendszeresen vesz részt futóversenyeken, lefutotta a maratont és tucatnyinál is több alkalommal a félmaratont, 38 ejtőernyős ugrás van mögötte, a HUNOR Programmal is egy ejtőernyős Facebook-csoportban találkozott. Több hazai és külföldi olimpiai bajnok tisztelője, akiknek a sportban elért eredmények mellett a fiatalokat inspiráló hatását, példamutató magatartását korábban a maga számára meghatározónak nevezte.

Farkas Bertalan a Magyar Szent István Rend kitüntetettje

Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós 1949. augusztus 2-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Gyulaházán. Középiskoláit a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban végezte. Miután Nyíregyházán megismerkedett a sportrepüléssel, úgy döntött, hogy pilóta lesz, 1967-től a szolnoki Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán, majd 1970-től a szovjet Repülő Műszaki Főiskolán tanult. 1972-ben lett repülőtiszt, 1977-ben első osztályú vadászrepülő, a pápai repülőtéren szolgált.

A szocialista országok közös űrkutatási programja, az Interkozmosz keretében az 1970-es évek második felében vált lehetővé, hogy a szovjet Szojuz űrhajókon a tagországok egy-egy képviselője is feljusson a világűrbe. Magyarországra a tervek szerint ötödikként, 1979-ben került volna sor, a jelöltek kiválasztási folyamata 1977 tavaszán, a kecskeméti Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézetben kezdődött. Űrhajósnak a már sokrétű szűrésen, kiképzésen átesett vadászrepülőgép-pilóták jelentkezhettek, a hét alkalmas minősítést kapott jelölt közül a magyar és szovjet repülőorvosi bizottság együttes ülésén négyet választott ki. A Moszkvában elvégzett további vizsgálatok után Farkas Bertalan és Magyari Béla utazhatott kiképzésre a Gagarin Űrhajós Kiképző Központba, népszerű nevén Csillagvárosba. A világűrbe induló jelöltről döntő szovjet hatóságok választása Farkas Bertalanra esett, akit szükség esetén Magyari Béla helyettesített volna, szovjet társaikkal együtt mindkettejüket kiképezték.

Az űrutazásra a tervezettnél egy évvel később került sor: Farkas Bertalan kutatóűrhajós és a szovjet Valerij Kubaszov parancsnok 1980. május 26-án indult útnak a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból, Magyarország ezzel a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe. Az űrhajó másnap kapcsolódott össze a Szaljut-6 űrállomással, ahol az április 10-én a Szojuz-35-tel érkezett Leonyid Popov és Valerij Rjumin fogadta őket.

Az egyhetes űrrepülés során több, magyar kutatóintézetek által tervezett orvosbiológiai, fémtechnológiai, fizikai, távérzékelési és erőforráskutatási kísérletet is elvégeztek. Többek között vizsgálták, hogyan termelődik az emberi szervezetben kozmikus körülmények között az interferon fehérje, a Pille sugárdózis-mérővel az űrhajósokat érő sugárzást, a Balaton nevű műszerrel szellemi munkavégző képességüket figyelték meg. Farkas Bertalan hét napot, 20 órát és 45 percet töltött a kozmoszban, szovjet társával a Szojuz-35 fedélzetén 1980. június 3-án értek földet Kazahsztánban, ők voltak az elsők, akiknek a visszaérkezés alatt 45-50 g-s túlterhelést kellett elviselniük. A sikeres űrrepülés után megkapta a Lenin-rendet és a Szovjetunió hőse kitüntetést, a Magyar Népköztársaság Hőse és a Magyar Népköztársaság Űrhajósa lett.

Farkas Bertalan 1986-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen közlekedésmérnöki diplomát szerzett, a Magyar Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanács kutatócsoportjának munkatársa, mérnök ezredes lett, 1995-től dandártábornok, a honvédség repülőszemlélő-helyettese volt. 1996-ban légügyi attasé lett az Egyesült Államokban, 1997-ben nyugállományba vonult. Ezután a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ma a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara) kutatómérnökként katonai környezetvédelemmel foglalkozott, tanácsadóként dolgozott, s a HUNOR Magyar Űrhajós Program tanácsadója lett. A Nemzetközi Űrhajós Szövetségnek megalakulása óta tagja, a Magyar Űrtevékenységet Támogató Egyesület elnöke.

Számos kitüntetése között a Magyar Kultúra Lovagja elismerésben részesült (2019), Budapesten oktatási és módszertani központ viseli nevét, és egy kisbolygót is elneveztek róla. Megkapta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) díszdoktori címét, 2025-ben a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje (katonai tagozat) kitüntetést vehette át.

Címlapról ajánljuk

David Beckham: „Hála Istennek, szerződtettem a világ legjobb futballistáját”

„Hála Istennek, szerződtettem a világ legjobb futballistáját” – hálálkodott a Mindenhatónak és veregette meg egyben a saját vállát David Beckham, az Inter Miami résztulajdonosa, miután csapata a Vancouver ellen megnyerte a Major League Soccer, a tulajdonképpeni észak-amerikai bajnokság nagydöntőjét. Lionel Messi két gólpasszal segítette győzelemhez a floridai csapatot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 14:11
×
×
×
×