Infostart.hu
eur:
365.43
usd:
314.79
bux:
149434.45
2026. szeptember 11. péntek Teodóra
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt a közismert vállalkozó

86 éves korában elhunyt Fazekas József, a SAJÓ-HÚS Vágó és Feldolgozó Kft. tulajdonosa, aki évtizedeken át meghatározó szereplője volt a miskolci húsiparnak.

A boon.hu adta közre a hírt, hogy 86 éves korában elhunyt Fazekas József. A vállalkozó évtizedeken keresztül vágóhidat és húsüzemet működtetett, és több miskolci húsboltja is volt.

Fazekas József 14 évesen kezdte pályafutását a Miskolci Húsipari Vállalatnál, ahol szakmunkásból egészen osztály- és főosztályvezetői pozícióig jutott. Ezt követően részt vett a Prügy-Hús felépítésében is, majd megalapította saját családi vállalkozását, a Sajó-Húst.

80 éves korában arról beszélt a helyi lapnak, hogy

Édesanyám, amikor utamra engedett, azt mondta, hogy azért lesz jó nekem a húsipar, mert állandóan éhes voltam és ebben a szakmában mindig jól tudok majd lakni. Kitartó típusú ember vagyok, ezen a területen maradtam és nem tudok róla, hogy az országban lenne párom, hiszen a kilencedik ikszbe lépve is aktív vagyok, operatív munkát végzek.

Fazekas József temetése augusztus 14-én, csütörtökön 17 órakor lesz az alsózsolcai temetőben.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: nagyobb potenciál van a közép-európai együttműködésben

A közép-európai országok közötti együttműködés erősítésében nagyobb potenciál rejlik, mint amennyit eddig kihasználtak - jelentette ki a magyar miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, a visegrádi négyeknek (V4) Írország részvételével a pozsonyi várban tartott kormányfői találkozója után.
Ugrik az olajár - Mi történik a tőzsdéken?

Ugrik az olajár - Mi történik a tőzsdéken?

A közel-keleti konfliktus újbóli fellángolása és az amerikai inflációs adatok nyomták rá a bélyeget csütörtökön a tőzsdei hangulatra. A brent olaj ára már tegnap átlépte a hordónkénti 100 dolláros szintet, ma pedig folytatódott a rali, és a WTI is 100 dollár fölé került, miközben a friss amerikai termelői inflációs adat megnövelte annak az esélyét, hogy a Fed a jövő héten kamatemelés mellett dönt. Ezeken felül a várakozásokkal összhangban kamatemelésről döntött ma az EKB. Ami a konkrét tőzsdei eseményeket illeti, Ázsiában estek ma a piacok, Európában az oldalazást esés váltotta fel az amerikai inflációs adatok érkezését követően, és Amerikában is lefordulást láthattunk. Idehaza volt izgalmas sztori, hiszen a Mol bejelentette, hogy pontosan mikor és mekkora osztalékot fog fizetni a 2025-ös év után; a bejelentést követően kilőtt az olajcég árfolyama. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×